Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Fövenyóra
|
est.hu:
6/10
|
olvasói:
6/10 (6)
Tolnai Szabolcs Danilo Kiš szabadkai születésű szerb-magyar író családregény-trilógiája (Korai bánat, Kert, hamu, Fövenyóra) alapján forgatott az idei Szemlén is díjazott filmet.
Danilo Kiš személye már maga felveti az identitás problémáját: életében jugoszláv-magyar író volt (apai ágról magyar, anyairól montenegrói), s mivel 1989-ben hunyt el, csak halála után kezdték szerb-magyarnak nevezni (tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Párizsban halt meg). Ennek megfelelően önéletrajzi ihletésű írásaiban, így az azok alapján született filmben is kulcsfontosságra tesz szert az énkeresés. 
 
A Fövenyórában az írói alteregó ugyanis gyermekkora helyszínein a II. világháborúban eltűnt, zsidó származású apját, az apja nyomait kutatja több évtizeddel az események után. Nyomozásán keresztül persze saját magát akarja megtalálni, ennek során pedig emlékfoszlányok, kissé széttartó epizódok sejlenek fel a múltból. A kezdetben nosztalgikus hangulat mellé fokozatosan keserű mellékíz vegyül, az emlékek egyre kegyetlenebbekké válnak, ami nem csoda, hiszen a történelem, a háború, a zsidótörvények szinte szó szerint széttépik a főhős családját. 
 
A múltidézést lenyűgözően természetes színészi játék (szerb és magyar művészek közös munkája), illetve gyönyörűen megkomponált, fekete-fehér képek (Pohárnok Gergely az idei Szemlén kiérdemelte velük a legjobb operatőr címét) segítik. S bár zavaros, kissé nehezen összerakható cselekménye miatt nem kerülünk be a film világába, azért kívülről is csodálhatjuk. 
 
fürkész
2008.11.12
|
magyar-szerb filmdráma, 104 perc, 2007
Danilo Kis írásának feldolgozása, mely az újraéledő nacionalizmusok paranoiájával és az ideológiai elvakultság következményeivel szembesíti a nézőt.
rendező:

Tolnai Szabolcs

Forgalmazza: Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége
Bemutató: 2008. november 13.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.