A magyar fekete széria szerelmesei úgy várták az utolsó mohikán, Tarr Béla legújabb filmjét, mint köztisztviselő a tizenharmadik havi üdülési csekket, de ezzel az utazással csak a legelszántabbak lehetnek elégedettek.
A Kárhozat, a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák után a fesztiválkörökben bartóki rangú rendező ismét Krasznahorkai Lászlóval közösen jegyzi a forgatókönyvet, csakhogy most egy másik író, George Simenon regény alapján. Pontosabban annak ihletésére, hiszen a francia váltóőr Maloin (Miroslav Krobot) bűnhődéstörténetét Tarr (miként Isten az Embert) saját képére teremtette (újra), és a krimiből egzisztencialista drámát faragott - a tőle megszokott reménytelen figurákkal, kies kocsmákkal, lekonyuló bajszokkal és végtelen fekete-fehér beállításokkal. Ezt a világot nem az Ezüsthajó Kft. álmodta meg, mégis nagyon emlékeztet Magyarországra, még ha Európa nyugati felén játszódik is a történet.
Tulajdonképpen minden a helyén van, egyetlen snittből felismerhető a rendező idő- és térkezelése, mely a Kárhozat óta hamisíthatatlan kézjegye, mégis hiányérzete támad a nézőnek: miként Petőfi a Kárpátokban, Tarr a korzikai tengerparton nem találja a helyét, így a dialógusok életszerűtlenségéért ez alkalommal nem kárpótol bennünket a magyar táj és iparvidékek mocskos szépsége, és a hajléktalan statiszták hada. Ez a hiányosság magyarázható persze az előkészítés és forgatás viszontagságaival, de miként Cannes-ban is kiderült, az Arany Pálma nem feltétlenül teher alatt nő, úgyhogy jó lenne, ha a nagy kaland után hazatérne a mágus, és a magyar út porába írná legújabb költeményét.

francia-magyar-német filmdráma, 132 perc, 2007
A Sátántangó rendezőjének lassú krimije Simenon regénye nyomán. Tengeri szél, hosszú beállítások, szűk szavak.
rendező:
Forgalmazza: HungaroTop
Bemutató: 2008. január 31.
Bemutató: 2008. január 31.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek