Sandler ugyanis annyira balfék, hogy az már-már irritáló, ám sikerült megtalálnia az elesettség és a bugyutaság olyan keverékét, amely minden akadályt áttörve diadalmaskodik a kisemberek csakis a moziban érvényesülő univerzális jogainak értelmében - akárcsak annak idején Charlie Chaplinnél. És ez a recept bevált a Billy Madisonban, a Nászok ászában vagy a Happy a flúgos golfosban - és most itt is. Hősünk, a ránézésre is kissé gyenge szellemi lábakon álló Bobby a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető az élet császárának: harmincegy éves korára sem sikerült önálló életet kialakítania, néha már-már fuldoklik a túláradó anyai szeretettől. A mama ugyan remek háziasszony, főleg az aligátort és a csörgőkígyót készíti remekül - mivel egy mocsár szélén élnek -, ám cserében meglehetősen rövid pórázon tartja fiát. Bobby egyetlen kapcsolata a külvilággal a foglalkozása.
 
Egy helyi főiskolai futballcsapat vizes-fiújaként gondoskodik a játékosok folyadékellátásáról, miközben állandó célpontjává válik a rosszindulatú tréfáiknak, ám minden megváltozik, amikor a vizesfiút a bajnokság legrosszabb főiskolai csapatának edzője karolja fel, aki megtanítja arra, hogyan kell levezetnie dühét, ha kicsúfolják. Bobby pedig a csapat legnagyobb sztárja lesz, mivel dühkitöréseit csodálatos földre vitelekben éli ki, és nincs az az ellenfél, aki meg tudná fogni őt, és ehhez elég dühösnek lennie. Csak az a bibi, hogy mindez az anyuka háta mögött zajlik. Azt még halkan hozzátennénk, hogy a Vizesnyolcas hatalmas sikeréhez az is hozzájárult, hogy ez volt az első film, ami előtt levetítették a Star Wars első előzetesét, és rengeteg Star Wars-rajongó ült be és fizette ki a jegyet, hogy a trailert megnézhesse...

Forrás: Est.Tv Magazin