Dicsértük már eleget a román újhullámot, és most kezdhetjük újra: a tragikusan fiatalon elhunyt Cristian Nemescu filmje ezúttal kissé könnyedebb oldalát mutatja be keleti szomszédunk mozgóképiparának.
Politikai szatírával néha a magyarok is próbálkoznak, de eddig nem jutottak messzebb A miniszter félrelép álpikantériájánál – bezzeg régen, A tanú idejében! A California Dreamin' viszont sikeresen és megfelelő humorral képezi le mind a posztkommunista kelet-európai mizériát úgy általában, mind az amerikai külpolitika korlátait és korlátoltságát konkretice. 1999-ben, a koszovói konfliktus idején járunk, amikor adott egy NATO-küldetés (eljuttatni egy radart a szerb–román határra), és adott egy akadály: egy kisváros korrupt állomásfőnöke, aki különböző bürokratikus hiányosságokra hivatkozva feltartóztatja a szerelvényt és az azt kísérő amerikai katonákat.
A rangidős tiszt frusztráltsága azonban nem akadályozza abban a jenkiket, hogy szép lassan felfedezzék a kisvárost, amelynek lakói hol szervilisen nyalnak alájuk – például újra megrendezik az egy hónappal korábban megtartott évfordulós ünnepségeket –, hol öntudatoskodnak, hol meg szimplán elolvadnak a jóképű katonáktól. Akadnak ugyan erőltetett részek, mint például a flashbackben tálalt epizódok, amelyek az állomásfőnök karakterének igyekeznek megágyazni, de ne felejtsük el, hogy Nemescu még a végső változat elkészülte előtt halt meg. Az meg külön vicces, hogy az amerikai színészek milyen szürkének, szinte élettelennek tűnnek remek román kollégáik mellett.

California Dreamin'
román szatíra, 155 perc, 2007
Az öntörvényű román állomásfőnök Koszovóba igyekvő amerikai NATO-vonatot pihentet városában. Vonzások és taszítások, avagy keveredés balkániak és jenkik között.
rendező:
Forgalmazza: Mozinet
Bemutató: 2009. december 31.
Bemutató: 2009. december 31.
2 komment|Szólj hozzá!
Aki megnézi annak ajánlom h előtte gyakorolja a fejenállást.
Beni
|
2010-01-30 16:59:27
2 óra 20 perc a film, na ez volt életem legnehezebb 2 óra 20 perces alvása
Peti
|
2010-01-30 16:58:05
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek