A történet főhőse a tizenkilenc éves Jonathan, aki nem képes feldolgozni érzelmi problémáit, ezért a kábítószerhez menekül, miközben nem kötődik senkihez, nehogy csalódás érje.
Az életet nem veszi komolyan, mindent és mindenkit kigúnyol. Az apja temetése után pedig teljesen kicsúszik a lába alól a talaj, és egy lopott kocsival a szakadékba hajt. Az élet iróniája, hogy szinte egy karcolás nélkül megússza a balesetet, csak a kisujja törik el. A felelősségre vonás helyett inkább az önkéntes gyógykezelést választja egy pszichiátriai intézetben, és olyan csoportba kerül, ahol hasonló korú és problémájú fiatalok veszik körül.
A kezelőorvos Dr. Figure ellenzi a gyógyszeres kezelést, ezért egy különös egyezséget köt a fiatalokkal: három hétig nem tehetnek kárt magukban. Ez az időszak mindannyiuk számára felejthetetlen élményeket és tapasztalatokat tartogat, mely alatt rájönnek, hogy az élet nem is olyan szörnyű, mint ahogy azt gondolták.
On the Edge
ír filmdráma, 85 perc, 2001
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek
















