Ha nem tudnám, hogy színész, azt hihetném, Anthony Hopkins a legokosabb ember a világon. Pedig valószínűleg csupán a legokosabb színész, mert jól választ forgatókönyvet.
Ebben a filmben például a Föld egyik legokosabb emberét, Ted Crawford repülőmérnököt alakítja, aki pechére összefut egy nála is okosabb emberrel, Willy Beachum helyettes kerületi ügyésszel (Ryan Gosling - Kísérleti gyilkosság). A dolog szépségét az adja, hogy miként a néző, erre a tényre Crawford is csak a film legvégén döbben rá.
Adott egy csalfa feleség, akit férje egy szép napon fejbe lő, majd a gyanút precíz kis machinációk segítségével neje rendőr szeretőjére tereli. Adott ugyanakkor egy tehetséges ügyész, aki éppen át akar nyergelni a privát szektorba, de ezt az ügyet előtte fel akarja göngyölíteni. És adott csaknem kétórányi játékidő, melyben szinte percenként fordul a kocka, a világ legokosabb színésze pedig minimum félpercenként mosolyog a kamerába. Gregory Hoblit rendező (Legbelső félelem, Hart háborúja) már-már a Chandler-regények fülledtségével ábrázolja Los Angelest, bár hőse nem egy kifejezett Marlowe, inkább egy riadt egyetemista, aki mindenképpen bizonyítani akar.
Bizonyítani márpedig van mit, hiszen Crawford nyilvánvalóan egy sunyi állat, ráadásul a nézők szeme láttára végzett feleségével, és határozottan élvezi, hogy packázhat a hivatalos szervekkel. Miként azonban az igazságszolgáltatási rendszerben, a tökéletes bűntény tervében is van törés - így a közönség a legkellemesebb fajtát, a fejtörést élvezheti.

Fracture
amerikai thriller, 112 perc, 2007
Egy agyafúrt, gátlástalan gyilkos harca a dörzsölt ügyésszel, avagy újabb kísérlet a tökéletes bűntény megfilmesítésére.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2007. augusztus 16.
Bemutató: 2007. augusztus 16.
Műsoron a TV-ben

2012.06.10., vasárnap, 15:45
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek