Oltalmazó ég
|
est.hu:
9/10
|
olvasói:
6/10 (4)
Az ultranyomasztó filmdrámákra specializálódott művészek hajlamosak elragadtatni magukat, és elfeledkezni róla, hogy a többtonnányi kínszenvedésen és nihilen kívül valami mást is illenék közvetíteniük a néző felé.
Nos, Bertolucci nem tartozik kifejezetten a jövőképromboló rendezők közé, és ennél fogva az Oltalmazó ég is túlmutat a tömény kilátástalanságon. Azért néhányan bizonyára éreznek majd némi kényszert, hogy a képsorok hatására megdézsmálják a Szécsi Pál-rajongó muter Xanax-készletét. 
 
1947 - A Moresby házaspár, Port és Kit számára a menekülés, a kaland jelentheti a kiutat hétköznapjaik válságából. Elhatározzák, hogy egzotikus utazásra mennek Afrikába, hogy végre tartalommal töltsék meg kiüresedett kapcsolatukat. Az egyhangú, kegyetlen sivatagi táj, az idegen életstílus azonban épp ellenkezőleg hat rájuk, mint ahogy várták. Ráadásul Port tífuszos lesz és ebbe bele is hal. Ezek után Kit magára hagyva folytatja végtelennek tűnő útját a kietlen sivatagban, míg egy karaván rá nem talál. Különösebb ellenállás nélkül adja oda magát egy igéző szemű fiatal tuaregnek, ám a férfi háremének asszonyai nem fogadják kitörő örömmel az új jövevényt. 
kirsch
2010.05.25
|
The Sheltering Sky
angol-olasz filmdráma, 132 perc, 1990
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
18:50
Akit Buldózernek hívtak
amerikai-olasz akcióvígjáték, 1978
18:55
Két tojás száz bajt csinál
amerikai családi vígjáték, 1993
19:00
Szárnyát vagy combját?
francia vígjáték, 1976
19:00
Amerikai taxi
amerikai-francia akcióvígjáték, 2004
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.