Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Tulipános Fanfan
|
olvasói:
10/10 (3)
"Ez a hétéves háború, amiből négy év már letelt" - ezzel igyekszik a seregbe csábítani a király által elvárt utolsó néhány újoncot a toborzótiszt. Ahogy a jó kedélyű bevezetőből megtudjuk, ez az a kor, amikor a nők bármikor kaphatók voltak egy kis entyempentyemre, a férfiak viszont legtöbb energiájukat a háborúzás sportjának szentelték. Hullanak is a bakák, mint az őszi légy, míg a háború okairól és résztvevőiről csak halvány fogalmakkal rendelkező uralkodó a dombtetőről figyeli a fejleményeket.


Nem így Fanfan (Vincent Perez), aki egy szénakazal mélyén épp rajongásának legfrissebb tárgyát igyekszik boldoggá tenni, ám a lány apja rendőri segédlettel közbelép, és oltár elé kényszeríti Fanfant, aki azonban az utolsó pillanatban kereket old és a toborzók közt keres menedéket. A házasság igájától megmenekül tehát, sőt a tiszt leánya (Penélope Cruz) még biztató jóslatokkal is szolgál katonai karrierjét illetően: a fiú tenyeréből kiolvassa, hogy Fanfan a királylányt fogja feleségül venni. És mit hoz a véletlen, még aznap alkalma is nyílik a vidám kardforgatónak, hogy megmentse a királylányt a rárohanó haramiáktól. A cselekmény eddig pontról pontra a klasszikus francia kalandfilm, a Gérard Philippe és Gina Lollobrigida főszereplésével készült Királylány a feleségem szüzséjét követi. Az újrafeldolgozást végző Luc Besson Művek (Taxi-sorozat) figyelmének középpontjában azonban nem az izgalmas meseszövés, a konfliktus bonyolítása álltak, jobban érdekelték őket az akrobatikus vívóakciók és a poénos beszólások. Ha a forgatókönyv teljesen összecsapott is, látványosságokban és vidámságban nincs hiány.
nelson
2003.06.12
|
Fanfan la tulipe
francia kalandfilm, 95 perc, 2003 Korhatárra tekintet nélkül megtekinthető
A klasszikus darabot Luc Besson (forgatókönyvíróként) modernizálta. A nagy reményű, csapodár Fanfan most is sikeresen harcol harcmezőn s szerelmi csatatéren egyaránt.
rendező:

Gerard Krawczyk

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.