Menzel egyik legszebb filmje már csak azért is kedves a magyar néző számára, mert főszereplője nem más, mint Bán János, aki az együgyű kocsikísérőt, Otikot alakítja.
Munkatársa, de valójában mentora, pótpapája és legjobb barátja Pável úr, a szövetkezet sofőrje, akinek időnként idegeire megy „beosztottja", és egy vita során el is küldi a jó fenébe.
A falu ábrándos lelkű orvosa eközben csendes nyugalommal, mondhatni rezignáltan figyeli a körülötte folyó „komédiát". Véleménye szerint a betegeket majdcsak meggyógyítja az idő, mert tudvalevő, hogy maga a természet a világon a legnagyobb csoda!
Forrás: Est.Tv Magazin

Vesnicko ma strediskova
csehszlovák filmszatíra, 103 perc, 1985
Az orvos, aki Skodáját az árokba vezeti, Otyik, a kétballábas, a sör a hetedik lépcsőfok alatt. Klasszikus a késő szoc. álidillből.
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek