Melyik is volt az a filmalkotás, melyben Sharon Stone és szende külsejű barátnője hidegre teszik buflák fejű közös szeretőjüket, majd menekülni kényszerülnek? Hát, ez is valami hasonló, kalóriaszegény kiadásban.
A különbség csupán annyi, hogy angol produkcióval van dolgunk, így az alkotóktól nem áll távol az irónia intézménye sem. És voltaképpen csak ez a tény tuszkolja bele a filmet az „egyszer nézhető” kategóriába.
A történet a ködös Skóciában játszódik, Glasgowban. Dorothy és Petula két, egymás számára teljesen ismeretlen nő, ám az életükben mégis van valami közös: egy brutális férfi. Dorothy egy éjjel éppen kegyetlenkedő barátja elől menekül, amikor véletlenül összetalálkozik Petulával, s ekkor megtörténik a baj - Dorothy véletlenül megöli Petula vőlegényét. Sorsuk ettől a pillanattól kezdve örökre összefonódik, s ijedtükben hibát-hibára halmoznak, bűncselekményt-bűncselekményre követnek el. Majd ráébrednek arra, hogy külön-külön ugyan rendkívül sebezhetőek, ám kettejük ereje a biztos győzelemhez vezet. Vagyis a véres megtorláshoz.

Beautiful Creatures
angol vígjáték, 86 perc, 2000
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek