A filmekben mindig lebuknak azok, akik a tökéletes gyilkosságon munkálkodnak: többnyire Columbo hadnagynak köszönhetően. Ezúttal Sandra Bullock is besegített.
Akárcsak a derék ballonkabátos nyomozónak, neki is mindenre elszánt, intelligens és gazdag emberekkel kell egyfajta szellemi macska-egér játékot folytatnia. Azt ugyanis mi is tudjuk, hogy ki a gyilkos, csak azt nem, hogyan lehet elkapni. Ezúttal két unatkozó, ambíciózus fiatalemberről van szó, akik pusztán passzióból, eszük és akaraterejük fitogtatására megölnek egy fiatal nőt. A holttestet úgy rendezik el, hogy a rendőrség eleve rossz nyomon induljon el, és vannak olyan merészek, hogy úgy rendezzék, hogy ez a nyom rajtuk keresztül vezessen. Bár a rendőrök pontosan úgy reagálnak, ahogy a fiúk eltervezték, akad egy nyomozó, a tapasztalt gyilkossági specialista, Cassie Mayweather, aki néhány apró nyom alapján már az elején gyanakodni kezd.
Ezek a nyomok pedig két fiatalemberhez vezetnek. Richard és Justin barátsága nem éppen szokványos. Bár mindketten ugyanazt a kényelmes, középosztálybeli életet élik, a személyiségük nem is lehetne ellentétesebb. Justin okoskodó, romantikus figura, Rimbaud és Nietzsche világában él, elszigetelődve saját elméjében. Richard viszont megnyerő, simulékony, manipulatív: jól használja vonzó külsejét és okosságát. Születetett pszichológus – akár a legtöbb szociopata. Igaz, a rendőrnő is pszichológiai eset, hiszen szakértelme ellenére labilis alkat, akit keserű emlékek gyötörnek, és aki képtelen normális kapcsolatot létesíteni bárkivel – és ez persze komoly szerepet tölt be a későbbiek során. A film ihletője az ún. Leopold–Loeb néven elhíresült, 1924-es eset volt, amikor két jó családból való, okos fiatalember egy emberrablásos gyilkosságot agyalt ki a tökéletes bűntény megvalósítására – pillanatok alatt elkapták őket.

Murder by Numbers
amerikai akciófilm, 111 perc, 2002
rendező:
Bemutató: 2007. április 19.
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek