1990-ben azonban még nem volt divat a rend őreit rossz fényben feltüntetni, és Mike Figgis (Las Vegas, végállomás) filmje talán ezért is aratott akkora sikert, és persze azért, mert jó feszesre és izgalmasra lett elkészítve, anélkül, hogy az akciót az átlagnál sűrűbbre vették volna. És persze annak is lehet némi köze a népszerűséghez, hogy bár hamar világossá válik, hogy ki melyik oldalon áll, azért nem minden fekete-fehér itt. Hősünk a belső ellenőrzés új embere, Avila őrmester, feladata kivizsgálni a rendőrség soraiban előforduló korrupciót és bűnözést - ami nem egy népszerű munka. Avila egy forrófejű fiatal zsaru után kezd nyomozni, ám a szálak lassan elvezetik a nagyra becsült és köztiszteletnek örvendő Dennis Peckhez.
 
Mert a nyájas külső, a feltűnő segítőkészség és az imponáló rendőri múlt egy romlott gazfickót rejt: Peck védelmi pénzt szed és bűnözők pénzét mossa tisztára, sőt, ha kell, gyilkosság megszervezésében is segédkezik, és mivel okos és manipulatív, a belső ügyosztály emberének nincs könnyű dolga. Figgis pedig a krimit még egy pszichológiai drámával is megtoldja, hiszen a két keményfejű rendőr végső összecsapását lélektani hadviselés előzi meg, és persze a „jó” zsaruban is felülkerekedik rosszabbik énje, amikor ellenfelét feleségén keresztül próbálja kikészíteni. És bár a legtöbben Andy Garciát tartják a jobb színésznek, Richard Gere itt bizonyította be először, hogy nem csak azért érdemes figyelni rá, mert jóképű. 

Forrás: Est.Tv Magazin