Az összeesküvés
|
est.hu:
7/10
|
olvasói:
9/10 (7)
Manapság a holokauszt évforduló-sávjában járunk, nagyon jól van ez így, bár én azt szeretném, hogy ne csak ilyenkor emlékezzünk eme rettenetes dologra, a műsorpolitikába beleszólni nem tudok, ezért csak örülök az előkapott filmeknek.
Kiváltképp, ha oly neves arcok jegyzik azt, mint jelen alkotásunkban, úgy gondolom nyugodt lehetek a minőség felől. Sajnos mindnyájan ismerhetjük a múlt századi, de a történelemben egyedüliként kimagasló népirtás folyamatát, ám nem sokszor pillanthatunk a történelmi alakulások kárpitja mögé. Ezt kísérli meg esti filmünk, ami nem a borzalom technikai részére, inkább létrejöttének körülményeire keresi a magyarázatot, ami egy idő után nagyon is technikai jelegű „problémává” nőtte ki magát. Az ipari méreteket öltő gyilkolás precíz, és hatékony gépezetének üzemeltetése nem egyszerű dolog. 1942-ben, az amerikaiak hadba lépése után már körvonalazódott a német parancsnokság előtt a vereség gondolata, de legalábbis számolni kellett már e lehetőséggel is.
 
A bukás árnyékában azonban nem a kapituláció kereteit kezdik el lefektetni, sokkal inkább nagyobb hangsúlyt fektetnek az ideológiai töltet maximális kiaknázására. A Führer kétségbeesett lépésre szánja el magát. berlini luxuslakosztályába titkos találkozót hív össze, ahova neves német tudósok, jogászok és orvosok hivatalosak. A találkozóról semmilyen feljegyzés nem készülhet, és a jelenlévők sem beszélhetnek soha erről a külvilágnak. A tárgyalás központi kérdése nem más, mint a "végleges megoldás" a zsidók teljes likvidálására, ami már addig is számos „kollokvium” témája volt, de ezen a ponton ideje volt már a gyakorlatba is átültetni az évek óta finomított elméletet. Sajnos a háború még jó ideig elhúzódott, lehetővé téve, hogy az emberiség legnagyobb mészárlása ne a fronton, hanem a hátországban, és a fejekben menjen végbe. „Der spring noch auf..” 
 
háopépé
2007.04.21
|
Conspiracy
amerikai filmdráma, 88 perc, 2001
rendező:

Frank Pierson

1 komment|Szólj hozzá!
Azért kíváncsi lennék arra a majomra, aki erre 7-est adott ( vagy még annál is kisebbet ). Ez az elmúlt 8 év egyik legjobb filmje volt, hibátlan alakításokkal, ez kritikus szemmel nézve is minimum 9-es.
véleményező
|
2008-12-07 12:45:30
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
19:20
Heves jeges
francia–olasz vígjáték, 1969
19:35
Talpra, csajok!
amerikai zenés vígjáték, 2007
20:00
Rémségek cirkusza
amerikai fantasy, 2009
20:00
Fiatalkori szerelem
német-izraeli vígjáték, 1989
20:00
Ki nevet a végén
amerikai vígjáték, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.