A testőrök visszatérnek
|
olvasói:
9/10 (3)
D'Artagnan-t választottam, ebben játszik a homokbánya tulajdonos Chamberlain, és a furcsa fizimiskájú York is, méghozzá folytatva a már elkezdett Dumas regényt.
A három testőr előző kalandjai óta immár húsz év telt el, és hál’ istennek nem a Depardieu-ékat hívták feleleveníteni őket. 1649-ben járunk, a bíboros még mindig pöcsarc, és egész Franciaország fél szemmel Cromwell cselekedeteire sandít, így lesz egy egész ország bandzsa. Az angol király trónfosztása után a bíboros aggódik, hogy a forrongás a kontinensre is átforr, ezért titkos feladattal bízza meg a már deresedő halántékú egykori testőröket.
 
Bár az egykori barátok között korántsem teljes az összhang, a végére megoldják a disszonanciát, és még arra is marad erejük, hogy feladatuk teljesítése közben a kezükbe vegyék egy ifjú (bizonyos Raoul, Bragelonne vikomt) sorsát. Emellett ne feledkezzünk meg a hírhedt és mára már néhai Milady de Winterről, akinek bosszúszomja sarja elégtételért liheg kalandor fickóink nyomában. Klasszikus kalandos, ebéd utánra. 
 
háopépé
2007.03.27
|
The Return of the Musketeers
angol-francia kalandfilm, 98 perc, 1989
rendező:

Richard Lester

1 komment|Szólj hozzá!
Nem láttam
Bencze Rita
|
2010-02-14 19:39:06
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
19:20
Heves jeges
francia–olasz vígjáték, 1969
19:35
Talpra, csajok!
amerikai zenés vígjáték, 2007
20:00
Rémségek cirkusza
amerikai fantasy, 2009
20:00
Fiatalkori szerelem
német-izraeli vígjáték, 1989
20:00
Ki nevet a végén
amerikai vígjáték, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.