Miután előzőleg bucira verte Apollo Creed fejét, Rocky immár ünnepelt sportoló a közvélemény szemében. Hősünk azonban tisztes polgári állásról és nyugalmas családi életről álmodozik, miközben a megalázott világbajnok minden létező eszközzel próbálja elérni, hogy revansot vehessen az Olasz Csődörön.
Mivel álláskeresési kísérletei azonban sorra csődöt mondanak, a szakkommentátori szférát pedig már ekkoriban is a fogyatékkal élők uralják, Rocky úgy dönt, hogy újra szorítóba lép a partvisbajszos Creeddel. Ám a felkészülés cseppet sem megy zökkenőmentesen…
Elődjéhez hasonlóan a folytatást is a drámai szál uralja, ám míg a Rocky szépen felépített, épkézláb konklúzióval rendelkező mű volt, addig a második epizód sztoriját jobbára a nagy semmitmondás jellemzi. A reklámfilmes jelenetért pedig Stallone minimum kerékbetörést érdemelt volna önnön karakterétől.
Ugyanakkor a edzőmontázs alatt felcsendülő Bill Conti-szerzemény képes elfeledtetni a film összes negatívumát, a végső összecsapás pedig még az előzőnél is több izgalmat rejt magában. A rajongói B-közép számára nélkülözhetetlen alkotás.

Rocky II
amerikai sportfilm, 119 perc, 1979
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek