Az Alek Popov magyarul is megjelent regényén alapuló Mission London azonban inkább az Egy kis gubancra emlékeztet – annál is inkább, mivel ahhoz hasonlóan Angliában játszódik, és a bolgáron kívül terítékre kerülnek benne az angol (és még számos európai) nemzet politikai köreinek tagjai is.

Történik ugyanis, hogy új nagykövet érkezik a leginkább vámmentes árukkal való csencselésnek és naplopásnak otthont adó londoni bolgár nagykövetségre. Jövetelének célja, hogy meghívja magát Erzsébet királynőt arra a zenés-táncos előadásra, amit Bulgária First Ladyje akar megszervezni, bármi áron. A nagykövetség ilyen-olyan tökkelütött munkatársain és egy bájos rúdtáncosnőn kívül hamarosan feltűnik a színen egy celebhasonmások közvetítésével foglalkozó cég vezetője is; s hogy ezután mi következik, azt igazán nem nehéz kitalálni. 

A Mission London sajnos közel sincs olyan jó, mint a fent említett Egy kis gubanc. Nem olyan fergeteges, mint arra a sok cselekményszál, a számtalan szereplő, a sűrű jelenetváltások és a trendi zenék utalnak. Van benne ugyan egy-két vicces közjáték (lásd: a „kannibál hattyúk”, az öngyújtógáz-szippantó tűzdesigner vagy az elkeveredett beszéd esete), de nincs túl sok mondanivalója, így szatírának üres, vígjátéknak lapos. Ahhoz pedig, hogy nemzetkritikaként értékelni tudjuk, nem ismerjük elég jól a bolgárokat.