Trokán bután gáz (552.)
Barátok közt 552., júniusban már
Messzi szabadságból írom soraimat, a Velencei-tó árnyékában, ahol, míg mások pihennek, megpróbálom az agyamban tárolt, hat (6!) heti (7i!) anyagot emészthető formába önteni, ami, tekintve, hogy magyar sorozatról van szó, lélekpróbáló feladat.

A mennyiség iszonyú tömege, ami veszélyes a szervezetre, ám saját hanyagságom és időtlenségem okán vállalom a kockázatot. Mondtam már, hogy a legkisebb háopépé mennyire aranyos, tizenkét hetesen? Erről ennyit, mert amúgy is ez viszi el legtöbb időmet, ám ezért kénytelen voltam ezt jelezni. Sokkal hosszabb nem leszek a kelleténél, de megijedni sem kell, jegyzeteltem, tehát maximum csak kicsit lényeges dolgok maradhatnak le. Miklós úgy küzd a gyermekéért, hogy mindent András csinál, akinél végül gyerekek lógnak az ablakból is. Meglepő-e Géza és Linda újabb házassági válsága? Főleg, hogy a galibát egy vagyonos erdész okozza, Linda fejében? Aztán Laci és Orsolya krízise? Nincs meglepetés abban sem, hogy Soma álruhájából végül előbújik önmaga, de nem ez lesz a legnagyobb durranás ebben a históriában sem. Kell-e mondjam, hogy Szabolcs és Vanda kettőse is realitás immár, mint ahogy Péter és Linda párosa is? Még Nikolettnek is jut a szerelemből, de ezt majd csak a tárgyalásban nevezem nevén.

Ahol abbahagytuk, na, ott éppen Laci és Vilmos nem érzi nagyon jól magát. Bármily meglepő, hamar rájönnek, hogy rendesen átverték őket, hiába vijjogott előtte Vilmos szirénája, igaz, kissé halkan. Az öreg megfogadja, hogy többé nem áll szóba Lacival – gazdaságilag semmiképp –, és magát is ostorozza pénze eltékozlása miatt. Bár sok különbséget nem látok abban, mint ha tőkéjét Gézáéknak adta volna legott, ő mégis átkozza a pillanatot, mikor nem így döntött. A pejparipát viszont etetni is kell, míg nem történik vele valami kegyes, és lakhelyét is fizetni ildomos, tehát a kényszerű üzleti vállalkozás még el kell vánszorogjon egy darabig, ha már a lónak nincs erre esélye.

Miklóst felkeresi Balázs, de csak azért, hogy anyja kiléte felől érdeklődjön, és Miklós, hogy húzza az időt, megígéri, utánanéz a dolognak, bár abból az időből már nincs meg a határidőnaplója. Hamar rá kell jönnie, hogy az illető hölgy már a világ másik, ráadásul némileg ismeretlen felén tartózkodik, így bátyját vonja be a családegyesítési akció következő ütemtervébe. Mikor feltárja oldalági fiának sikertelen kutatási területét, egyben bemutatja neki a Berényiek egyetlen valamirevaló képviselőjét is, és Andris egyből szimpatikus lesz a válogatós félárvának. Mivel András szeretné, ha Balázs bekerülne a családba, átveszi a kapcsolattartó szerepét, és felajánlja a fiúnak, hogy ismerje meg közelebbről hozzátartozóit. Például Nórát, aki éppen a gyermekük láthatóságát kívánja meg elorozni Miklóstól, bár később eláll az addig határozottan képviselt ügytől, mert sem András, sem Géza nem hajlandók részt venni ebben a küzdelemben. Nórinak nem ez az egyetlen csatája a főmérnökkel, aki elhamarkodottan megszabadította a céget az egyetlen irodai alkalmazottól. A presszió hatására Andris később hajlandó elnézést kérni Imrétől, nem függetlenül a gyülemlő irodai munkától, ám ő már a saját életét kívánja élni, és lehetőségként tekint a szerencsétlen eseményre. A dolgozatírás különben is jobban fizet, és személyre szabottabb is. 

Mikor Miklós elköltözik Zsolt lakásából, összekülönbözik Nikivel, mert az a célállomáson tartja ingóságokkal teli dobozait, amikben hiátus keletkezik a mozgatás során, és Miki a szokott fölényességével kezeli a helyzetet. Miért mondom ezt? Majd később kiderül, de egyrészt azért, mert Zsolt lakására rögvest jelentkező akad, mégpedig Soma, aki új házának elkészültéig szívesen kivenné a barátságos lakást. Mivel Zsófiék mosógépe tropára megy, és Klaudia úgy próbál segíteni, hogy ebédet szervez a nyomuló Dáviddal unokahúgának, a veszekedés után rá már nem lehet számítani, ezért Zsófi kiadja a lakást a kétes elemnek. Kaució egyenlő háztartási eszköz. A kígyó tehát már a keblen. Klau is hasonlót szeretne, ezért fiatalos koncertjegyeket szerez, ám mivel tudja, hogy Vanda tőle nem fogadná el az ajándékot, úgy intézi, hogy Szabolcs adja át a jegyeket a lánynak, akiben, ha megint fellángol a szerelem, megerednek a hála patakjai is. Szabi csak avval a feltétellel megy el a koncertre Vandával, ha őszinték lesznek a szüleihez. Vanda ugyan nem, de Szabi tartja magát a megállapodáshoz, így végül Juli kelletlenül, de áldását adja a pszeudo-randevúhoz, ami végül remekül sikerül. Vanda és Szabolcs táncát a gangon azért ki lehetett volna hagyni belőle. 

Péter nem ennyire szerencsés Lindánál, akit egyre jobban érdekel a titokzatos internetes partner, akiről még képet is óhajt. Peti elküld vaktában egyet, majd kóbor állatokkal próbálkozik, mert megtudja a neten, hogy Lindát izgatja a téma. Egy kiadós macskaallergia után Peti a viccelődéssel próbálkozik, de az sem jön be. Még később egy jól megírt dolgozat-segédlettel áll elő, de avval csak annyit ér el, hogy Linda találkozni akar internetes jótevőjével. Péternek nincs más választása, mint felfedni önmagát. Miközben Szabolccsal osztja meg lelki életét, az azon küzd Vandával, hogy csak barátok maradjanak, de egyfelől egy mellközépig felhúzott törölköző (és semmi más!), másrészről meg egy félmeztelen férfitest látványa komoly kihívásokat állít a két fiatal elé. Lászlónknak nem ilyen rózsás a helyzete (éérted, Róózsás, nagyon jó!), mivel az egyik nőszemély, akitől Laci tehénszemekkel sírva csalt ki pénzt, igencsak meglepődik a halottnak hitt feleség interaktív telefonválaszai után. A drága Laci az elszaporodó telefonbetyárokra fogja a dolgot, amit a neves pszichiáter készpénznek vesz, és elfogad. Laci duruzsoló hangon próbál a hölgynél fizetési haladékot elérni, aki izmos unokaöccséhez irányítja az ügyintézést, ráadásul a másik kifosztott nőcske is jelentkezik a ígért üzleti hasznáért, így a szerencsétlen zsírarc kénytelen uzsorakölcsönért folyamodni a házba költözött, és ez ügyben járatos Somától. Soma mindkét kölcsönt megadja a hozzájuk járó feltételekkel, és László is örülhet, hogy Orsi minden rizsát megeszik a kezéből. 

Soma, miután Géza jóindulatúan figyelmezteti, megígéri, hogy tisztességes szándékkal közeledik csak Zsófihoz, kezdetben kirakna tőle pár képet a falára. Később még jobb ötletnek tűnik, ha pénzt is ad neki az óhajtott galéria megindításához. Zsófi Gézától kér tanácsot, aki úgy véli, a rendesen lepapírozott üzletmenet nem rejthet buktatókat. Nem úgy Gézu kocsija, mely reggelre megadja magát, és súlyos panaszokkal az autóorvoshoz kerül. A hálapénz ebben a műfajban sem kicsi, még összébb kell húzni a nadrágtartó zsinórt. Ebben a gazdasági helyzetben csatangol el Kinga Nikolettel nézelődni a plázába, ahol Niki erőszakos rábeszélőkéjének, és Kinga szőkéjének köszönhetően egy piros cipőcske ugrik a kosárba.

Dani és Vanda is vásárolnak, méghozzá egy pólót Fruzsinának, aki nyomban kiakad a szerencsétlen színválasztáson, és erről beszélni óhajt fiújával is. Vanda magyarázkodni nyit be szobájukba, ahol Fruzsina éppen Danika megevésére készül, az első falatot már nyeli is. Rajtakapva kétes szórakozásán, sietve elviharzik, és Dani kénytelen bevallani Vandának kettőjük perverz együttélési szokásait. Vanda megígéri, hogy egyelőre hallgat az erőszakosságról, és falaz Dánielnek az újabb sérülésről a szülők előtt. Közben Miki felkeresi Nikolettet, hogy elnézést kérjen tőle pongyola viselkedése miatt, szó szót, majd vacsorát követ, és a pongyola is lekerül. Ja, basznak. De semmi több! Legalább is Miklós részéről, mert a parizer henger mintha szeretne valamit, majd kiderül.

Ezalatt András azon fáradozik, hogy magához édesgesse Balázst, akinek újfent költöznie kell friss nevelőszüleitől. Hiába mondja el András, hogy Miklós egészen más apa, mint amilyen üzletember, Balázs kijelenti, hogy semmiképpen sem költözik Miklóshoz. András felajánlja neki, hogy átmenetileg költözzön hozzájuk, és majd később dönthet sorsa felől. Laci közben minden nap szorgalmasan jelent Klaudiának, aki nagyhatalmilag él vissza zsaroló információival. Mikor meghallja, hogy András mit tervez, elhatározza, hogy megakadályozza az újabb Berényi gyerek – és lehetséges örökös! – beférkőzését. Persze kiderül, hogy Kinga szép cipője nem régi darab, mint ahogy azt Niki tanácsára Gézával elhitette, ezért a pénzügyi lebaszás után Kinga lelkiismeret-furdalástól vezérelve visszaviszi a magassarkút az üzletbe, ahol nem vásárolják azt vissza, így a cipellők a kukában végzik. Igen, Kinga szőke. Miután Zsófi beszól Gézának vaskalapos viselkedése okán, az némileg elgondolkodik, és visszaszerzi a rútul elbitangolt jószágokat, majd bölcs feledéssel helyreállítja a családi békét. Még az sem hozza ki sodrából, hogy Kinga dupla telefonszámát fizet egy emeltdíjas szolgáltatás rejtett megrendelése miatt, inkább lemondják a neten a csalfa előfizetést. 

Soma akkor kel ki először békés magából, mikor hazatérve Miklóst találja a lakásában, aki ott felejtett számítógépes kábelét keresi. Bár Zsófi Somának ad igazat a magánszentségről szóló fejezetben, megdöbbenti őt a férfi agresszív fellépése, ahogy Miklóst is. Zsoltot közben börtönkórházba viszik, ahol rutinműtéten esik át. Soma ismét felajánlja segítségét, de Zsófi elhárítja a szívességet. Mikor Dani beveri a fejét egy szekrénybe, Vanda azt hiszi, hogy Fruzsina volt a tettes, – aki már közben mindenkinek beolvasott valamiért a házban – így felháborodásában beavatja a szülőket a páros vad titkába. A hibbantak elhatározzák, hogy nem maradnak többé a lakásban, és András közbenjárását követően átköltöznek a lazább életvitelű, és gondolkodású Miklóshoz, aki megígéri, hogy vigyázni fog a gyerekekre.

Mikor Klaudia megtudja Lászlótól, hogy Balázzsal kiegészített családi vacsora készül Andráséknál, elhatározza, hogy jelenlétével, és aktív cselekvéssel megakadályozza a békés ceremóniát, hogy a fiúnak egy életre elmenjen a kedve a Berényiektől. Erről sem Laci, sem Attila nem tudja lebeszélni, aki végül felbontja eddigi szövetségét a hárpiával, és a nyugalom vizeire evez. Klaudia gonoszsága az egyik, míg Nóra visszaszerzése a másik ok, ugyanis Attila szent meggyőződése, hogy Nóra még mindig féltestvérét szereti. Miklós valahogy Timitől tudja meg, hogy mire készül Klau – efelől hiányosak a jegyzeteim, de tán nem annyira fontos – és hathatós ellenlépésre készül. Kerékcsere ürügyén a kocsijához csalja Klaudiát, aki végül a csomagtartóban, még végebbül egy parkolóban köt ki a vacsi idejére. A szédült nőszemély végül fel tudja hívni Attilát, de a rendőrséget nem akarja beavatni a játékba, mert akkor kiderülne marketing szempontokból hátrányos szerepe a történetben. Kivárja hát, míg végül Miklós érte megy. Időközben azonban Dánielék egy vélt sérelem miatt kibővítik a nem kívánt tartózkodási területek hatókörét, és ismeretlen helyre távoznak a házból. András rettentő dühös Miklósra, aki sűrű teendőire hivatkozva – a.k.a munka – hárítja el a letorkolást. És még keresni is segít. Később kiderül, hogy Daniék a balatoni nyaralóig futottak, ahol köszönik, jól vannak. 

Laci végül töredékáron ad túl a versenygebén, amitől Vilmos még idegesebb és fösvényebb lesz. Első körben megemeli Imre lakbérét, majd külön frizsider-elszámolást vezet be. Mikor meghallja, hogy Orsiék sítúrára készülnek, bosszúsan megemlíti Laci adósságait, de Orsinak nem sikerül többet kihúznia az öregből, és férjéből sem. László kérdőre vonja az öreget, de neki több adu van a kezében, s ha Laci szórakozni megy, mindent kitálal. Az éltes postás megmenekül pár havas zakózástól, de az életet még nem úszta meg. Mikor Vandának feltűnik, hogy Péter pont olyan dolgozattémán ette keresztül magát, amire Lindának is szüksége van, akaratlanul leleplezi Péter internetes alteregóját, így a fiúnak végképp elszállnak az esélyei vágyai lányánál. Linda tanulás, és apja mellett letett hite szép, de gondolnia kell az érzelmeire is, ez derül ki Zsófi, és a tapasztalt Vilmos intelmeiből is, mire a két árva szív végre megtérhet egymáshoz. Oly sok fáradalom után! Erre a következtetésre jut Szabolcs és Vanda is, miután az ominózus látványelemek megtörténnek. Ja, a félmeztelenkedések. Pedig Vandának csak oszlop lábai vannak, Szabinak meg zsírosra hízott felsőteste. A szív útjai kifürkészhetetlenek. Júlia átmenetileg Attilánál vállal titkárnői teendőket, s ennek nyomán fény derül Miklós és Klaudia kocsikázására, miután Miklós mindent elmond bátyjának a történtekről, kiemelve Klaudia aljas szándékait, amiben feltehetőleg Attilának is köze volt. Innen már hamar repül a hír Nórához is, akinek Attilával, és Klaudiával is el kell beszélgetnie. A történtek hatására Miklós és Attila tűzszünetet kötnek. Laci egyik este éppen tartótisztjénél tesz beszámolót megfigyeltje életéről, mikor Klaudia hirtelen rosszul lesz, s csak a kihívott ügyelet képes rendbe rakni az könyörtelenség ellen lázadó műszívet. Klaudia hálája nem marad el, és felmenti szomorú tisztsége alól Lászlót, egyben hálát rebegve neki. Jó alkalom ez arra is, hogy unokái megbocsássanak gyengélkedő öreganyjuknak. 

Már majd mindenki válságát körbejártuk, de csak most csapunk a közepébe! Mert bíz Géza és Kinga, sőt, Laci és Orsolya házassága is tart még! Eddig. Kinga, Nikivel töltött barangolásai közben megismerkedik egy bizonyos Kisfalussy Trokánvadász úrral, aki végül a Rózsában köt ki, majd nem kevéssé akaratos mászással Kinga masszőrágyán. Mert közben a háttérből susmorog ám a jó barátnő, Niki, aki szerint most jön jól a hiába tanult másodállás, pláne, hogy Géza kocsija is egyre drágábban javul megfele. Géza először hallani sem akar a masszőz tevékenység újraélesztéséről, de felesége meggyőzi, gazdaságilag. A favágásban, és erdészésben megfáradt, és meggazdagodott Kisfalussy Trokán nem fér frissen masszírozott bőrébe, és visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kingának, akit tízmillió gyorsan értéktelenedő forintért gyakna meg egyszer. Kinga természetesen visszautasítja az ajánlatot, s csak akkor gondolja meg magát, mikor férje már a kávéházi számlát sem tudja kiegyenlíteni. Persze lelki segítségül ott van még a fülébe forró etikátlanságokat suttogó Nikolett is, egyem az ilyen barátnőt!

Egy szó, mint száz, Kinga úgy tesz, mint aki apját készül meglátogatni, mialatt Géza kölcsönautón keres némi pénzt. Minő szerencse, hogy külföldi utasa éppen abban a drága szállodában száll meg, ahová Kinga is baszni igyekszik! Mikor látja feleségét kihívó ruhában a körúti szállóba libbenni, taxiórát, s utast otthagyva igyekszik az igazság után. Kinga a ruha alatt erkölcsös is kicsit, ezért némi időhúzás – pezsgő és eper – után meggondolja magát, és férje karjaiba rohan. A meglepetés kölcsönös, s rövid próbahazugság után a valóság is megkapja a fényt. Aztán hiába esküdözik Kinga az igazságra, tudniillik, hogy semmi megbocsáthatatlan nem történt – már, ha a szándékot nem tekintjük annak – Géza már nem hisz a könnyeknek, és a különszobába költözik. Ez csak a történetük eleje, mert ennél lesz tovább is. Ami Lacinak már nem biztos. De ezt távolabbról kell megkezdeni. 

Történik, hogy Zsófi már-már megkötné az üzletet Somával, és eladná neki a képeit annyi pénzért, amiből galériát tudna nyitni, de egy váratlan esemény megzavarja az ügymenetet. Mikor Vili bácsi véletlenül leönti Soma laptopját, akkora sallert kap, hogy meg sem tántorodik meglepetésében, mialatt kituszkolja őt a férfi a lakásból. Az esetről hamar tudomást szerez Imre, és figyelmezteti Zsófit, aki Somához rohan, hogy elálljon az üzlettől. Közben Géza is tudomást szerez az afférról, és Somához rohan, aki közben elég rosszul viselte, hogy Zsófi üzletileg is visszautasította. Taktikát vált, és megpróbálja megerőszakolni Zsófit – assz’em, másodjára, talán – akit végül Géza ment ki a kisdisznó karmai közül. Aztán végigpofozza a házon, nem mellékesen az Andrásékhoz igyekvő gyámügyes nő szeme láttára. Soma az udvaron emlegeti fel Laci tartozását, aminek Orsi is fültanúja lesz. Na, így derül fény László versenylovas üzelmeire, egyelőre még a hölgykoszorú témakapcsolódási felülete nélkül. Ezt majd – Miklós tanácsára – maga László mondja el feleségének, hogy jó pontot szerezzen őszinteségével, és, hogy ne mástól tudja meg Orsi a dolgot. Az eszkort-ügy kipattanásával azonban elszakad a pszichiáterben a cérna, és kiebrudalja férjét a lakásból, aki Miklósnál talál átmeneti szállásra. Na, ez már annyi, hogy abbahagyom, pedig a fejemben maradt még, de azt elteszem nyaralás utánra, megspékelve majd még pár plusz résszel. Lesz ott még jó, ahonnan ezek jöttek, megígérhetem!  

háopépé
2010.08.31