18. Miskolci Sport Show
Miskolc, Miskolc Városi Szabadidőközpont (Generali Aréna), 2010. szeptember 4 - 5.
A 18. Sport Show az évről évre visszatérő sportversenyek mellett két újdonsággal, családi nappal és sportpályaavatással is szolgál idén azoknak, akik szeptember első hétvégéjén a Generali Arénába (Sportcsarnok) látogatnak.

Ebben az évben a miskolci S.P.I.C. Művészeti Líceum is csatlakozik a rendezvényhez, szombaton családi napot tartanak a Generali Arénában és az épület előtti téren. A sokszínű programban található táncbemutató, kézműves foglalkozás, portrérajzolás, fizikai kísérleti műhely, filmvetítés, ügyességi vetélkedő és angol nyelvi labor is. Nem hiányzik majd a zene sem, hiszen vendégük lesz a Bohemian Betyars és a Számadó Zenekar.

A másik fontos momentum idén az újonnan létesült extrém sportpálya avatása, erre vasárnap kerül sor egy nagyszabású triál bemutató keretében. A Szabadidőközpont szervezésében floorball, streetball és labdarúgó tornák, kézilabda mérkőzés, petanque, darts, BMX, gördeszka, trial, valamint ingyenes korcsolyázás várja a mozgás szerelmeseit. 

A programok részletes leírása, valamint a streetball torna versenykiírása és a nevezési lap hamarosan elérhető lesz a Miskolc Városi Szabadidőközpont weboldalán.  

Xavér
2010.08.26