… hogy aztán jól befűtsön velük egy nagy kályhába, mi meg mind jól köréülhessünk megmelegedni. Vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy a popzenével aktív kapcsolatot először (egyetemistaként) a Karajoké, később pedig a Special Gizda soraiban létesítő leányzó egyike azon kisszámú hazai színpadi személyiségeknek, akik tulajdonképpen akármilyen körítéssel kiállhatnának a világot jelentő deszkákra, a szórakozás garantált lenne.

A Specko Jedno esetében ráadásul a körítés egyáltalán nem akármilyen, amint azt a (w)underground-funkpunk-líradiszkócsapat eddigi két nagylemeze – Szerelem Kísérő Tünetei (2006), Whatevergreens (2009) – is igazolják. Az idén tavasszal némiképp átszerveződött gárda (Bori mellett Dudás Zsombor – dob, Mizsei Zoltán – billentyűk, Németh Csaba – ütősök, Szerető Dániel – basszus, és Szesztay Dávid – gitár) mostanság még virgoncabb, mint valaha, hiszen az édes-bús hangulatok jóval pörgősebb, táncosabb köntösben kerülnek terítékre, olyannyira, hogy még az is előfordulhat: a Kobuciban mellénk sodródik Kovácsné Gyapjas Betonka, totemgyári szalagmunkás. Akkor pedig István, óvd a királyt!