Silent kertmozi a Zöld Pardonban
Budapest, Zöld Pardon, 2010. augusztus 6 - 7.
Újabb fővárosi helyszínen mozizhatunk a csillagos ég alatt: augusztus 6-án ugyanis a mindennapos élőkoncertek, külföldi világsztárok produkciói mellett a Zöld Pardon nevű szórakozóhely a filmek világát is elhozza az érdeklődőknek.

A nyár végéig minden héten két estén is a szabad ég alatt, igencsak különleges helyszínen élvezhetjük a mozgóképek világát. A ZP Silent kertmozijának lényege, hogy egy kis fülhallgatós zsebrádió segítségével, vagy akár saját rádiós-headsetes mobiltelefonunkkal is követhetjük a filmet. Így a vetítés és a bulizás is zavartalanul folytatódhat a koncertek után. A zsebrádióhoz – letét fejében – a helyszínen is hozzájuthatnak a mozizni vágyók, így mindenkinek van lehetősége csatlakozni a programhoz. 

A Zöld Pardon Silent kertmozis estéin a koncertek után 22.10-es kezdéssel vetítenek nagyjátékfilmeket. A kertmozis estek sorozatát a Kapa és Pepe-filmek első darabja, a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten és a Ninja Scroll című japán anime nyitja. A további augusztusi időpontokról és programról bővebb információt a Zöld Pardon honlapján, illetve a http://www.zp.hu/kertmozi címen találunk. A vetítések a Zöld Pardon látogatói számára ingyenesek. A kertmozis esték a Navigátor Film segítségével valósulnak meg. 

A nyitóprogram: 

Augusztus 6., péntek, 22.10: Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten 

Augusztus 7., szombat, 22.10: Ninja Scroll 

(WELL PR Ügynökség)

2010.08.05