Ákos – Szindbád turné
Balatonfüred, Sportpálya, 2010. július 3. 21:00
Az utóbbi években Ákost leginkább bőrkanapéján borozgató, novelláskönyvet olvasgató, gitárja húrjain csendesen matató negyvenesnek láttuk. A Szindbád-turnén viszont újra lejjebb ereszti a gitár pántját, lazít egyet a nyakkendőjén…

…terpeszbe áll, és úgy sikálja a húrokat, mint régen.

 

A legutóbbi 40 és 40+ turné nyugodt hangulatú koncertjei után, 2010-ben visszatér a nyers és jó hangos rockzenéhez. És mivel idei műsorának gerincét a régi, nagy slágerek alkotják, a nézőtéren hatalmas ugrabugra várható. Balatonfüredre különben is egy vélhetően kiadós, Volt fesztiválos zúzás után érkezik a zenekar, azt pedig a közönségnek sem ér alulmúlni. 

Azért a hátsó sor se kedvetlenedjen el, a kifinomultabb élvezetekre vágyók is megtalálhatják a maguk örömét. Az őszre tervezett stúdióalbumról két újdonság, a Szindbád és a Főleg régen került be a programba, a technikusok pedig idén is retinarobbantó fényekkel és a mester átható tekintetének óriásira nagyított, villódzó másaival készültek.  

A régi dalokat pedig Ákos úgy áthangszerelte, hogy a számok elején biztosan számíthatunk pár másodperc zavart mozdulatlanságra, míg a kedvencet a nulladik sor felismeri. 

köc