És bár Pink ezúttal rendezőként közreműködik, reményeink szerint sikerrel akadályozza meg, hogy a produkció Rob Schneideri mélységeket ostromoljon. A filmbéli időutazás végállomása mellesleg a nyolcvanas évek, így a soundtrack is a kulturális atomcsapások időszakát idézi meg. A felhozatal ezzel szemben határozottan ígéretes, legalábbis a Salt-N-Peppa Push It című klasszikusát leszámítva egyik dal sem kívánságműsor-kompatibilis darab.

A Public Enemy Louder Than A Bombja kiváló nyitódal, egyúttal nosztalgikus emlékeket ébreszt bennünk a Yo! MTV Raps című kultikus műsor iránt. A Scritti Politti és a Men Without Hats egy-egy szerzeménye már némileg jobban próbára teheti tűrőképességünket, ám az INXS, David Bowie vagy Craig Robinson eltántoríthat bennünket a stop gomb azonnali bevetésétől. Voltaképpen a Talking Heads Once In A Lifetime, valamint a Mötley Crüe Home Sweet Home című örökbecsűi is csupán videóklipel együtt okozhatnak maradandó károsodást.

A Hot Tub Time Machine Soundtrack egy jópofa válogatás, ám ezzel együtt meglehetősen izgalommentes is.