Meghalt Lynn Redgrave
Hatvanhét éves korában elhunyt Lynn Redgrave angol film- és színpadi színésznő, a neves színészdinasztia tagja, Michael Redgrave lánya, Vanessa Redgrave húga, Joely és a közelmúltban szintén távozott Natasha Richardson nagynénje.

A művész halálát mellrák okozta. „Szeretett édesanyánk, Lynn Rachel békében távozott el, a mellrákkal való hétévi küzdelme után” – nyilatkozták hétfőn gyermekei, Ben, Pema és Annabel Clark, akik vele voltak, mikor vasárnap Connecticutban életét vesztette. Ő a Redgrave színészdinasztia harmadik tagja, aki az elmúlt pár évben meghalt (a színésznő bátyja, Corin a múlt hónapban, unokahúga, Natasha Richardson pedig 2009. márciusában hunyt el). 

Lynn Redgrave-et először 2003-ban kezelték mellrákja miatt. „Sokkal elszántabban élt, szeretett és dolgozott, mint bármikor korábban. Azok a soha el nem múló emlékek, amiket mint anya, nagymama, író, színész és barát hagyott ránk, életünk végéig erőt adnak nekünk” – olvasható még a Redgrave-gyerekek közleményében. A színésznő temetésére még ezen a héten sor kerül, privát ceremónia keretében. 

Lynn Redgrave filmszínészi pályáját 1963-ban, 20 évesen kezdte: sógora, a brit free cinema neves alkotója, Tony Richardson művében, a Tom Jonesban szerepelt először. Egészen 2009-ig tartó karrierje során összesen 96 játék- és tévéfilmben, sorozatban játszott. Olyan művekben jelent meg, mint az Amit tudni akarsz a szexről (de sosem merted megkérdezni), a Ragyogj!, a Hazugság – fehér – igazság, A második legjobb dolog, a Pók, A fehér grófnő (lásd fenti képünket), a Kinsey – Mindenki másképp csinálja, A Jane Austen Könyvklub vagy az Egy boltkóros naplója

Ezenkívül feltűnt többek közt a Kojak, a Gyilkos sorok, a Született feleségek és a Ki ez a lány? című tévésorozatokban is. Utolsó munkái egyike pedig az idei Titanic Fesztiválon vetített animációs film, a Kutyám, Tulipán szinkronizálása volt. Lynn Redgrave-et kétszer jelölték Oscarra (1967-ben a Georgy Girlért, 1999-ben pedig a Gods and Monsters mellékszerepéért). A színésznőt nővére, Vanessa, gyermekei, hat unokája és négy unokaöccse és -húga gyászolja.

bbc.co.uk
2010.05.04