Oscar-díjak 2010
Helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben, a hollywoodi Kodak Theatre-ben átadták az Oscar-díjakat. A legtöbb elismerést A bombák földjén gyűjtötte be, ami Kathryn Bigelow győzelme révén egy (film)történelmi sikert is aratott.

Bigelow lett ugyanis az első nő, aki elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. A 82. gálán egyébként A bombák földjén kilenc jelöléséből összesen hatot tudott díjra váltani: a Bigelow-munkáé lett a legjobb rendezőn kívül legjobb film, eredeti forgatókönyv, vágás, hangkeverés és hangvágás trófeája. 

Ami a többi díjat illeti, sok esetben bevált a papírforma, és az az eredmény született, amire a legtöbben számítottak, az Oscarokat tehát olyanok nyerték, akik már a korábbi nagyobb díjátadókon is arattak – ilyen volt például a legjobb színész (Jeff Bridges), mellékszereplő (Christoph Waltz), mellékszereplőnő (Mo'Nique), animációs film és zene (Fel!) kategóriája (Matt Damon például annyira biztos volt benne, hogy legjobb mellékszereplőként nem ő, hanem Waltz fog nyerni, hogy fogadást ajánlott a szintén jelölt Stanley Tuccinak, hogy melyikük tud nagylelkűbb arcot vágni, amikor a Becstelen brigantyk sztárja győzelmét kihirdetik). 

Néhány eredmény azonban meglepetésként hatott. Sandra Bullock legjobb színésznői győzelmét például nemigen lehetett előzetesen biztosra mondani, ahogy váratlan volt a Star Trek diadala is a legjobb smink kategóriában. Valószínűleg több díjra számítottak az Avatar alkotói: kilenc jelölésből mindössze három díjat (legjobb operatőr, látványterv, vizuális effektek) gyűjtöttek be, melyek közül egyik sem tartozik a fontosabb elismerések közé – ezzel tehát a Cameron-film a gála nagy vesztese. A legnagyobb meglepetést mégis az hozta, hogy a legjobb idegen nyelvű film nem a francia A próféta vagy Michael Haneke A fehér szalagja lett, hanem egy argentin alkotás, az El secreto de sus ojos

A bombák földjént leszámítva – amely egyébként minden idők legalacsonyabb jegybevételét produkáló Oscar-díjas filmje: eddig mindössze 15 millió dollárt hozott – egy alkotásnak sem sikerült nagy számú trófeával gazdagodnia: ahogy fentebb már szerepelt, az Avatar három kitüntetéssel lett gazdagabb, a Fel!, a Crazy Heart és a Precious pedig két-két elismerést nyert. A Precious győzelme a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában egyébként szintén meglepetésnek számított.

Az Oscar-jelöltek és nyertesek teljes listája (a győztesek neve vastagon szedve) 

Legjobb film: 

Avatar 

The Blind Side 

District 9 

Egy lányról 

A bombák földjén 

Becstelen brigantyk 

Precious: Based on the Novel Push by Sapphire 

A Serious Man 

Fel! 

Egek ura 

Legjobb színész: 

Jeff Bridges (Crazy Heart

George Clooney (Egek ura

Colin Firth (A Single Man

Morgan Freeman (Invictus – A legyőzhetetlen

Jeremy Renner (A bombák földjén

Legjobb színésznő: 

Sandra Bullock (A szív bajnokai

Helen Mirren (The Last Station

Carey Mulligan (Egy lányról

Gabourey Sidibe (Precious: Based on the Novel Push by Sapphire

Meryl Streep (Julie & Julia – Két nő, egy recept

Legjobb mellékszereplő: 

Matt Damon (Invictus – A legyőzhetetlen

Woody Harrelson (The Messenger

Christopher Plummer (The Last Station

Stanley Tucci (Komfortos mennyország

Christoph Waltz (Becstelen brigantyk

Legjobb mellékszereplőnő: 

Penélope Cruz (Kilenc

Vera Farmiga (Egek ura

Maggie Gyllenhaal (Crazy Heart

Anna Kendrick (Egek ura

Mo’Nique (Precious: Based on the Novel Push by Sapphire

Legjobb rendező: 

Kathryn Bigelow (A bombák földjén

James Cameron (Avatar

Lee Daniels (Precious: Based on the Novel Push by Sapphire

Jason Reitman (Egek ura

Quentin Tarantino (Becstelen brigantyk

Legjobb eredeti forgatókönyv: 

A bombák földjén 

Becstelen brigantyk 

The Messenger 

A Serious Man 

Fel! 

Legjobb adaptált forgatókönyv: 

District 9 

Egy lányról 

Egy kis gubanc 

Precious: Based on the Novel Push by Sapphire 

Egek ura 

Legjobb operatőr: 

Mauro Fiore (Avatar) 

Christian Berger (A fehér szalag

Bruno Delbonnel (Harry Potter és a Félvér Herceg

Barry Ackroyd (A bombák földjén

Robert Richardson (Becstelen brigantyk

Legjobb vágás: 

Avatar 

District 9 

A bombák földjén 

Becstelen brigantyk 

Precious: Based on the Novel Push by Sapphire 

Legjobb látványterv: 

Avatar 

Doctor Parnassus és a képzelet birodalma 

Kilenc 

Sherlock Holmes 

Az ifjú Viktória királynő 

Legjobb jelmez: 

Bright Star 

Coco Chanel 

Doctor Parnassus és a képzelet birodalma 

Kilenc 

Az ifjú Viktória királynő 

Legjobb smink és maszk: 

Il divo 

Star Trek 

Az ifjú Viktória királynő 

Legjobb eredeti filmzene: 

Avatar 

A fantasztikus Mr. Fox 

A bombák földjén 

Sherlock Holmes 

Fel! 

Legjobb betétdal: 

The Weary Kind (Crazy Heart

Loin de Paname (Faubourg 36

Take It All (Kilenc

Down in New Orleans (A hercegnő és a béka

Almost There (A hercegnő és a béka

Legjobb hangkeverés: 

Avatar 

A bombák földjén 

Star Trek 

Fel! 

Becstelen brigantyk 

Legjobb hangvágás: 

Avatar 

A bombák földjén 

Becstelen brigantyk 

Star Trek 

Fel! 

Legjobb vizuális effektek: 

Avatar 

District 9 

Star Trek 

Legjobb animációs film: 

Coraline és a titkos ajtó 

A fantasztikus Mr. Fox 

A hercegnő és a béka 

Kells titka 

Fel! 

Legjobb idegen nyelvű film: 

Ajami (Izrael) 

A fehér szalag (Németország) 

El secreto de sus ojos (Argentína) 

A próféta (Franciaország) 

Fausta éneke (Peru) 

Legjobb dokumentumfilm: 

Burma VJ – Tudósítás egy zárt országból 

The Cove 

Food, Inc. 

The Most Dangerous Man in America: Daniel Ellsberg and the Pentagon Papers 

Which Way Home 

Legjobb rövid dokumentumfilm: 

Földrengés Kínában: Szecsuán könnyei 

The Last Campaign of Governor Booth Gardner 

The Last Truck: Closing of a GM Plant 

Królik po berlinsku 

Music by Prudence 

Legjobb animációs rövidfilm: 

French Roast 

Granny O'Grimm's Sleeping Beauty 

La dama y la muerte 

Logorama 

Wallace and Gromit in 'A Matter of Loaf and Death’ 

Legjobb élőszereplős rövidfilm: 

The Door 

Istället för abrakadabra 

Kavi 

Miracle Fish 

The New Tenants 

(IMDb, bbc.co.uk) 

2010.03.08