Avatar: még egy rekord
A korábbiak (a legjövedelmezőbb film a világon, a legnagyobb bevételt hozó mű az Államokban) mellett egy újabb rekordot döntött meg James Cameron sci-fije, az Avatar: az IMAX-mozizás történetének legmagasabb bevételt hozó filmje lett.

A kilencszeres Oscar-jelölt alkotást tíz hete, december közepén mutatták be a világ mozijaiban, és azóta már több csúcsot is megdöntött: mind az Egyesült Államokban, mind Nagy-Britanniában (és egyébként hazánkban is) a valaha készült legjövedelmezőbb alkotás lett, bevétele világszerte pedig jelenleg 2, 4 milliárd dolláron áll (tehát – mint arról korábban szintén beszámoltunk – nemzetközileg is a legtöbb bevételt hozó film). 

Az IMAX-főnökök pedig most bejelentették, hogy ebből az összbevételből az a rész, amit a mű az IMAX-mozikban szedett össze, átlépte a 200 millió dolláros határt, ezzel pedig a film újabb rekordot döntött meg. 

A korábbi csúcstartó ugyanis A sötét lovag volt, ami azonban csak 66 millió dollárt keresett 2008-as bemutatásakor az IMAX-termekben, illetve a Polar expressz, ami viszont többszöri újrabemutatások során érte el a 71 milliós eredményt 2004-es premierjét követően. Az Avatar most ennek a két filmnek a közös bevételét is egy csapásra elsöpörte, újabb rekordot döntve meg. 

Az elmúlt napokban pedig ezenkívül is újabb sikereket ért el Cameron filmje, hiszen a brit bevételi toplistán 2, 8 millió fontos eredményével az elmúlt hétvégén a mű ismét visszakerült az első helyre, három hellyel is leelőzve a korábbi éllovas Valentin napot. Észak-Amerikában az Avatar korábban hét héten keresztül állt az élen, amíg a Dear John című romantikus film le nem taszította. Ott – eddig legalábbis – nem sikerült a Cameron-műnek a visszatérés. 

wenn
2010.02.25