Magyarország-Románia - válogatott mérkőzés
Budapest, Jégpalota, 2010. február 11. 19:00
A magyar jégkorong-válogatott február 11-én, csütörtökön 19 órától Románia ellen vívja első idei felkészülési mérkőzését. A találkozó a káposztásmegyeri IceCenter Budapestben kerül megrendezésre, remélhetőleg sok lelkes szurkoló előtt.

Már kedden délelőtt elkezdte a közös felkészülést a magyar felnőtt válogatott. A csapat eredetileg a vilniusi tornára hangolt volna, de a litván szövetség a múlt héten teljesen váratlanul - az esemény főszponzorának visszalépésére hivatkozva - lemondta a rendezést. Így sem marad azonban meccs nélkül Ted Sator együttese, hiszen csütörtökön a szintén hoppon maradt Romániával, majd másnap a Sapa Fehérvár AV 19 gárdájával mérkőzik meg. 

Az előzetesen kijelölt 34 tagú bő keret két helyen változott meg: Maklári Erik (Miskolci JJSE) és Sille Tamás (Vasas Bp. Stars) sérülés miatt hiányzik, helyettük a kapitány Láda Balázsnak (Miskolci JJSE), Berta Ákosnak (Vasas Bp. Stars) és a honosítás előtt álló Vladimir Dubeknek (Újpest) küldött meghívót. 

A társulathoz szerdán - az eredeti forgatókönyvnek megfelelően - még négy fehérvári hokis csatlakozik: Kovács Csaba, Fekete Dániel, Vas János és Vas Márton. 

A román válogatottnak is lesz egyébként még egy fellépése Budapesten: pénteken 17.30 órától a Megyeri úton az Újpesttel vív felkészülési találkozót. 

Jegyár: 950 Ft

2010.02.10