Az elszánt gonoszság szinte már tapinthatóan ott lappang mindenhol, majd alattomosan elkezd a felszínre törni – lépésről lépésre. Először egy aljas kis merénylet miatt a helyi orvos szenved lovasbalesetet, majd halálos szerencsétlenség történik a fűrészmalomban. Ezt követően mind gyakrabban esik bántódása a közösség egyre több tagjának: bántalmazzák az uradalom bárójának a fiát, a téli hidegben kitárják az ablakot egy csecsemőre, tűzeset történik a birtokon stb. Közben pedig ott vannak a tartós, megszokott kegyetlenségek, például a lelkész fasiszta nevelési elvei (a megalázás egyik módját jelző cím is erre utal). Ezt a komor összképet higgadt, letisztult, már-már szigorú fekete-fehér képek tárják elénk, és mindössze két derűsebb vonulat ellenpontozza: a tanító és egy fiatal lány bontakozó szerelme, illetve a lelkész és a legkisebb fia közti kapcsolat.
S habár minden jel arra vall, hogy szándékos gonosztettekről van szó, a Rejtély után ne is álmodjunk róla, hogy Haneke nem mutat újból fityiszt a nézőnek – ne legyünk hát nagyon csalódottak, ha a bűnügy megoldása ezúttal sem derül ki. De hogy ez mennyire nem zavar senkit (egy bizonyos körben legalábbis), azt példásan bizonyítják A fehér szalag díjai és jelölései az Arany Pálmától a Golden Globe-on keresztül az Oscar-nominációig.