A műfaj négy emblematikus formációja (Nirvana, Soundgarden, Pearl Jam, Alice In Chains) között mindössze két alapvető párhuzamot említhettünk meg: egytől-egyig seattle-i illetőségűek voltak, és mindannyian szívből rühellték a "grunge" skatulyát. Ami az Alice In Chains-t illeti, Jerry Cantrell gitáros több interjúban kifejtette: bár megannyi zenei hatás érte őket, a zenekar stílusát elsődlegesen heavy metalként aposztrofálná. A meghatározást lehet vitatni, az azonban tény, hogy a Chains új fejezetet nyitott a súlyos zenék történetében.
Mint a depresszív hangulatú, stílusteremtő zenekarok esetének túlnyomó többségében, az ő sikertörténetüket is egy már-már obligát tragédia törte derékba. 2002. április 5-én Layne Staley frontember speedball (azaz heroin-kokain elegy) általi aranylövésben életét vesztette. (A történet bizarr mivoltát erősíti, hogy 8 évvel korábban Kurt Cobain ugyanezen a napon ihlette meg az 1967-1994 feliratú Nirvana pólók tervezőit - a kultikus ruhadarab egyébként a Koccintós vörösbor célközönségének körében azóta is töretlen népszerűségnek örvend.)
Jóllehet az Alice In Chains hivatalosan soha nem oszlott fel, Cantrell két szólóalbumát leszámítva a 2005-ös "újraegyesülés" volt az első jelentős esemény, mely felkavarta a zenekari állóvizet. A jótékonysági koncertet - melyen többek között Pat Lachman (Damageplan), Maynard James Keenan (Tool) és Wes Scantlin (Puddle Of Mudd) is vendégeskedett - egy komplett turné követte. Itt már a Comes With The Fall nevezetű formáció frontembere, William DuVall állt a mikrofon mögött. A zenekar végül az ő közreműködésével látott neki a visszatérő nagylemez felvételeinek is.
Egyfelől érthető, hogy a hír hallatán a megveszekedett hívek kapásból hakniriadót fújtak, hiszen Staley karizmája és orgánuma az Alice In Chains meghatározó védjegyének számított. Ugyanakkor a zenekar motorjának szerepét mindig is Cantrell töltötte be, akinek kreativitása a legkevésbé sem szenvedett csorbát az évek során. Igaz, DuVall hangja nem olyan karakteres, mint elődjéé volt, dallamvilága egy az egyben illeszkedik a klasszikus Alice In Chains irányvonalába.
A nyitó All Secrets Known máris remekül demonstrálja mindezt. A sejtelmesen hömpölygő témákat egy bődületesen nagy Black Sabbath-os riff váltja fel, melyhez egy hátborzongatóan jó vokáltéma társul. A meglehetősen ergya klippel megfejelt Check My Brain a lemez egyik csúcspontja akkora kilencvenes évek fílinggel, hogy az ember 2Unlimitedestől-Família Kft.-stől sírja vissza az ominózus vészkorszakot.
Nem kevésbé fülbemászó az akusztikus Your Decision sem, mely mintha csak a Nutshell és a No Excuses házasságából született volna meg. Az A Looking In View a korong egyik legszigorúbb témájával nyit, hangzásában a háromlábú kutyás albumot idézi. A Private Hell a Down In A Hole című drogprevenciós világsláger nyomorúságos kistestvére is lehetne, bár kicsengése hangyányival optimistább. Az albumot a címadó tétel zárja, melynek zongorás, akusztikus gitáros alapjait DuVall egy gigászi énektémával koronázza meg.
Ami azt illeti, hiába is próbálnánk fogást keresni a visszatérő albumon. A Black Gives Way To Blue olyan remekmű, mely mindennemű szégyenérzet nélkül helyezhető oda akár a Dirt, akár az 1995-ös alapvetés mellé.