A filmes műfajok között mekkmesteri bátorsággal – de szerencsére valós szakmai tapasztalattal – ugrándozó Török Ferenc (Moszkva tér, Szezon, Overnight) készített már tévéfilmet (Csodálatos vadállatok) kortárs író, méghozzá Garaczi László írásából, fekete-fehér szoborfilmet azonban még nem láthattunk tőle.

A színpadról is ismert Spiró György-dráma, a Koccanás hagyományos feldolgozása leginkább Rudolf Péter vagy Sas Tamás harsányan anyázós, atlétás-rágózós-sebesvágású rendezésében képzelhető el, Török és állandó operatőre, Garas Dániel azonban jól megérezte, hogy itt valami rendhagyó megoldásra van szükség. Fogták hát a kis híján utcabálba forduló közúti torlódás szereplőit, és minden egyes párbeszédfragmentumhoz egy szépen kimerevített kompozíciót rendeltek. És bár kezdetben szokni kell az elbeszélés tablószerűségét, a néző agya hamar rááll a tárlatvezetésre, és élvezettel figyeli a hanggal és mozdulatlan grimasszal jelen lévő figurák kibontakozását. 

A Koccanás sikeres kísérlet a „spontán public art“, avagy a közterületi összeszólalkozás dokumentálására, korunk lenyomata, melyet pár évtized múlva visszanézve cseppet sem fogunk csodálkozni, sőt: ismét magunkra ismerünk majd.