Az erőszak nemcsak az alkalomadtán drákói szigorral fegyelmező paptanárok felől irányul a gyerekek felé, hanem a tanulók egymás közti viszonyát is meghatározza.

Gárdos filmjét nézve úgy tűnik, az agresszió ragályként terjed, és senki sem maradhat ki belőle: a megfélemlített besúgóvá válik, más éppen a lágyszívűsége táplálta érzéketlenség okán lesz a kegyetlen rendszer kiszolgálója, de van olyan is, aki kifejezetten szadista és manipulatív. Itt azonban (a papok ruháját és a diákok ingét leszámítva) semmi sem fekete vagy fehér: az alkotók – több ponton is nagyban továbblépve az eredeti novella szűkszavúságán – igen finoman, (szociál)pszichológiailag is megalapozottan dolgozzák ki annak folyamatát, ahogy a legalizált bántalmazás és a durva diákcsínyek tragédiába fordulnak. 

Az aktuális, érzékeny témaválasztáson kívül a film erénye még, hogy a Kosztolányi-mű születésének évét (1912: a Titanic elsüllyedése) is fontos motívummá emeli, ezenkívül további számos aprósággal remekül idézi fel a korhangulatot. A Tréfa árnyalt, összetett, gondolatébresztő alkotás, talán a rendező legjobb munkája a régi nagy sikerek (Szamárköhögés, A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire) óta.