A dán filmművészet hazai kedvelői egyre inkább azonosítják a skandináv ország termését Anders Thomas Jensen agyszüleményeivel, semmint Lars von Trier egyre elborultabb vízióival. Mivel a Zöld hentesek és az Ádám almái alkotója jegyzi a Kiságyúk forgatókönyvét, a gyanútlan néző ismét felhőtlen szórakozásra számíthat – pláne, ha kicsit is konyít a szerzői film és a közönségfilm közötti alapvető különbségekhez. Ebben a meglehetősen valószerűtlen, de annál meghökkentőbb történetben ugyanis két kemény ember és az ő közvetítésükkel két koncepció küzdelmét csodálhatjuk, amikor egy börtönviselt apuka (Ulrich Thomsen – Születésnap, Ópium) egy kártérítési ügy következményeként társalkotója lesz Claus Volternek (Nikolaj Lie Kaas – Idióták, Csak egy szerelmesfilm), a kritikusok által felkapott, de hazájában minimális nézettséggel bíró, elszállt művészfilmesnek. Tomas Villum Jensen rendező (Szoláriummacsó) jó terepismeretére és kiváló színészeire támaszkodva pazar képet fest az akarat erejéről és a tehetség hiányáról, és úgy tart műfajelméleti gyorstalpalót, hogy az ember közben sírva nevet – holott valójában jegyzetelnie kellene, könnyek között fuldokolva.

A dánok ismét bebizonyították, hogy képesek másfél órában világosan fogalmazni, és hogy bár nyilvánvalóan valami bűzlik odaát, nekik eszük ágában sincsen titkolni gyengeségeiket.