A nemzetközi kurátorok által összeállított játékfilmes program igyekszik bemutatni a ’89 előtti és utáni világot is, hogy érzékelni és értékelni lehessen, mit is jelentett valójában a rendszerváltás. A délutáni filmek a régi rendszerről, a szocializmus különböző periódusairól szólnak, este pedig a Vasfüggöny lehullása utáni időszakról, a kilencvenes évekről nézhet magyar filmeket a brit közönség.
Szabó István, Makk Károly, Jancsó Miklós vagy Tarr Béla alkotásai mellett jelen lesz az ifjabb generáció is, többek közt Fonyó Gergely és Török Ferenc személyében. A tanú című film vetítésével pedig Bacsó Péter élete és művei előtt tisztelegnek.
A fesztiválnak idén az Institute of Contemporary Arts ad helyet, az esemény védnöke David Korda, a brit lovaggá ütött magyar producer, Korda Sándor unokaöccse lesz. A Check the Gate hivatalos megnyitóját június 25-én este tartják, melynek keretében Fonyó Gergely Made in Hungaria című filmjét vetítik le.
A Korda Stúdió támogatásával a hatvanas éveket idéző zenés-táncos parti és fogadás is lesz. A játékfilmek előtt korabeli reklámokat vetítenek a hetvenes-nyolcvanas évekből, és a filmfesztivál felvezetéseként műsorra kerül két korabeli hangulatot idéző dokumentumfilm is. A vetítéseket beszélgetés követi a filmek rendezőinek részvételével.
A tavalyi évhez képest újdonságot jelentenek a dokumentumfilmek: a Magyar Kulturális Központban vetítik Papp Gábor Zsigmond Az ügynök élete című művét, majd Almási Tamás Meddő című filmjével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A vetítéseket előadások és beszélgetések kísérik a rendszerváltásról, illetve a magyar dokumentumfilm kilencvenes évekbeli virágzásáról és jelenlegi helyzetéről.
A magyar filmfesztivál egyik partnere az angliai Second Run DVD, melynek vezetője, Mehelli Modi nagy rajongója és népszerűsítője a magyar filmnek. A korábban megjelent Jancsó- és Makk-filmek után idén Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című munkáját adják ki DVD-n. Ezen kívül a Second Run DVD elindítja Check the Gate-sorozatát is, melyben a magyar filmfesztivál filmjeit fogja kiadni.