Ami rögtön feltűnik, az a másféle alapanyag: az első négy szám a magyar népzenéből indul ki, és rugaszkodik el – már ami a hangszereket illeti, az énekesnő ugyanis tiszta, autentikus nyerseséggel énekli ezeket az ismert dalokat, miközben könnyedén illeszkedik be a zenekari hangkép közepébe. A kezdő Indulj el egy 2001-es Korai-témára épül, itt majdnem tökéletes folk-rockként szólal meg, különösen eredeti a gitármotívum. A Kerek a szőlő levele izgalmas feldolgozása latinos zongoraakkordokkal kezdődik, majd a gitár vezeti fel a jellegzetes moldvai hangsort, ezután ereszkedik rá az ének a 4/4-es kíséretre, a közismert dallamhoz képest nehezen kiszámítható módon. A Hej, búra, búra szintén egy 2001-es Korai-témára épül, a lebegős-utazós fajtából. A Madárka megint Moldvából való – ismerős és erős. 

Innentől kicsit távolabbi források jönnek: Közel-Kelet (Yallah, Yallah), Párizs és Észak-Afrika (Mon amie la rose), a mai Budapest (Nemzeti Vágta), a Balkán (U Staniki), utazunk térben és időben, a cifrázó éneket a kíméletlen gitár váltja, majd a Szállj el ismét hazaér a végére. Seress Rezső Szomorú vasárnapja akár poén is lehetne, de a zenekar lassú, szenvedélyes, progresszív bluesban – ha úgy tetszik, triphopban – játssza el (a borítón azonban nincsenek feltűntetve az eredeti szerzők, ami nem szép dolog). A befejező Virágom balladai lebegésével gyönyörűen zárja be a kört. 

A Fókatelep albuma simán beillik az a Korai Öröm dolgai közé, semmivel sem gyengébb azoknál, sőt a közelibb népzenéktől, meg a női hangtól valahogy kerekebb is. És nagyon szép a borító.