Talán nem véletlenül tiltakozott az amerikai Vakok Egyesülete a Saramago könyve alapján készült film ellen, hiszen a vakság - amely itt egy rejtélyes kór terjedésének köszönhető - egyet jelent a morális értékek elveszítésével. A fertőzés áldozatait, jobb ötlet híján, a kormány egy, a koncentrációs táborokat idéző elkülönítőbe zárja, ahol aztán a rend és civilizáció utolsó gátjai is leomlanak, és az élelmiszer-ellátás kisajátításával egy gátlástalan csoport magához ragadja a hatalmat. Csakhogy még az első betegek közt érkezett egy látó nő is (Julianne Moore megunhatatlan a sebezhető, de mégis erős nő szerepében), aki vaknak hazudta magát, hogy orvos férjével maradhasson, és ő lesz aztán az ellenállás szíve - és persze szeme.

Az ironikus módon gyönyörűen fényképezett film rendezője, Fernando Meirelles (Isten városa, Az elszánt diplomata) a posztapokaliptikus mozi gyökereihez nyúl vissza - és még a zombimesék dramaturgiájából is kapunk ízelítőt -, miközben az eredeti mű kissé régimódi szimbolizmusát is hűen próbálja visszaadni. Nincsenek is nevek, vagy a rejtélyes kórra magyarázat, mert mindez az emberi természetben rejlő jóról és főleg rosszról, illetve a társadalmi szabályok esetlegességéről szól, és bár enyhén sterilre és túlstilizáltra sikerült a végeredmény, azért bőven van itt min elgondolkodni.