Majd’ fél évszázada, hogy a Star Trek-világ oly sokakat boldogít, és a J. J. Abrams rendezte, sorban a 11. egész estés játékfilm azoknak sem teljesen értelmezhetetlen, akik sosem értették, hogy miért is rohangálnak olyan sokan bordó tréningruhában. Látványos eredettörténetről van szó, és ennek megfelelően a két főhős, a félig szimpatikus Kirk kapitány és a félig vulkánfíber - na jó, csak vulkáni - Mr. Spock fiatalkorát, tetteik motivációját, majd találkozását követhetjük nyomon.

A Csillagflotta két jeles egyénisége ugyanis, ki hitte volna, kisgyerekként kezdte karrierjét - ebből adódik vagy negyedórányi kínos és felesleges játékidő -, majd fiatalon kerültek felelős pozícióba, vagyis az Enterprise űrhajó parancsnoki hídjára, hogy utasításaikat számos beosztott ismételje el hangosan, ahogy az egy jó sci-finél lenni szokott. A nagy kihívást pedig egy, a jövőből érkező fenyegetés jelenti, egy megvadult bányászkolónia képében, akik előre meg akarják bosszulni hazájuk később már bekövetkezett pusztulását, és egy vörös löttyel képesek fekete lyukakat kreálni, amerre csak járnak. Így teleportálásban jártas hőseink nemcsak térben, de időben is kénytelenek képben lenni, miközben a rajongók által oly rég óta ismert nagy csapat is szépen összeáll, igaz, a régi arcok helyett szemtelenül fiatal színészekből.