A hatalmasat bukó Myers-komédia összesen három díjat nyert: a legrosszabb filmnek, a legrosszabb színésznek (ez a társ-forgatókönyvíró-producer Mike Myers volt) és a legrosszabb forgatókönyvnek járót.
A hazánkban szerencsére szintén csak DVD-n megjelent, Paris Hilton nevével fémjelzett A dögös és a dög című alkotás két Arany Málnával gazdagodott: ez az opus kapta a legpocsékabb színésznőnek és a vásznon látható legrosszabb párosnak járó díjat.
Hilton maga azonban tarolt az esten, hiszen csak ő három díjat is kiérdemelt: az előbbi kettőn kívül a legjobb mellékszereplőnőnek járót egy másik filmben, a Repo: The Genetic Opera címűben nyújtott alakításával. Nem túl meglepő módon sem Myers, sem Hilton nem jelent meg a szombati ceremónián, hogy személyesen is begyűjtse díjait.
A díjazottak között azonban szokás szerint nívósabb művészeket és tévútjaikat is megtalálhatjuk: idén Pierce Brosnan lett például a legrosszabb mellékszereplő, míg a legrosszabb remake, feldolgozás, előzmény vagy folytatás címével Steven Spielberg műve, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága „büszkélkedhet”.
A nyertesek és a jelöltek teljes listája (a győztesek neve vastagon szedve):
Legrosszabb film:
Katasztrófafilm és Spárta a köbön együtt (a „döglött lovat rugdosni” elvének megfelelően a két film egy közös jelölést kap)
Az esemény
A dögös és a dög
A király nevében
Love guru
Legrosszabb színész:
Larry the Cable Guy (Witless Protection)
Eddie Murphy (Az üresfejű)
Mike Myers (Love guru)
Al Pacino (88 perc, A törvény gyilkosa)
Mark Wahlberg (Az esemény, Max Payne)
Legrosszabb színésznő:
Jessica Alba (A Szem, Love guru)
A Nők egész főszereplőgárdája (Annette Bening, Eva Mendes, Debra Messing, Jada Pinkett-Smith és Meg Ryan)
Cameron Diaz (Míg a jackpot el nem választ)
Paris Hilton (A dögös és a dög)
Kate Hudson (Bolondok aranya, A spanom csaja)
Legrosszabb mellékszereplő:
Uwe Boll mint Uwe Boll (Uwe Boll’s Postal)
Pierce Brosnan (Mamma Mia!)
Ben Kingsley (Love guru; War, Inc.; The Wackness)
Burt Reynolds (Deal, A király nevében)
Verne Troyer (Love guru, Uwe Boll’s Postal)
Legrosszabb mellékszereplőnő:
Carmen Electra (Katasztrófafilm, Spárta a köbön)
Paris Hilton (Repo: The Genetic Opera)
Kim Kardashian (Katasztrófafilm)
Jenny McCarthy (Witless Protection)
Leelee Sobieski (88 perc, A király nevében)
Legrosszabb páros a vásznon:
Uwe Boll és bármely színész, kamera vagy forgatókönyv
Cameron Diaz és Ashton Kutcher (Amíg a jackpot el nem választ)
Paris Hilton és akár Christine Lakin, akár Joel David Moore (A dögös és a dög)
Larry the Cable Guy és Jenny McCarthy (Witless Protection)
Eddie Murphy Eddie Murphyben (Az üresfejű)
Legrosszabb remake, feldolgozás, előzmény vagy folytatás:
Amikor megállt a Föld
Katasztrófafilm és Spárta a köbön
Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
Speed Racer – Totál turbó
Star Wars: A klónok háborúja
Legrosszabb rendező:
Uwe Boll (1968: Tunnel Rats, A király nevében, Postal)
Jason Friedberg és Aaron Seltzer (Katasztrófafilm és Spárta a köbön)
Tom Putnam (A dögös és a dög)
Marco Schnabel (Love guru)
M. Night Shyamalan (Az esemény)
Legrosszabb forgatókönyv:
Katasztrófafilm és Spárta a köbön (Jason Friedberg és Aaron Seltzer)
Az esemény (M. Night Shyamalan)
A dögös és a dög (Heidi Ferrer)
A király nevében (Doug Taylor)
Love guru (Mike Myers és Graham Gordy)
A legdicstelenebb karrier: Uwe Boll (Németország válasza Ed Woodra)
(est.hu összeállítás)