A január 27-én kezdődő esemény arculatát idén is két dolog határozza meg: a versenyprogram és a helyszín. A versenybe került 18 játékfilmet, 30 kisjátékfilmet, 32 dokumentumfilmet, 12 tudományos-ismeretterjesztő filmet és 9 tévéfilmet az előzsűrik választották ki a benevezett 335 alkotásból. A helyszín tekintetében pedig folytatódik a magyar filmművészet bevásárló körútja: az esemény főhadiszállása idén a Mammut multiplexéből a MOM Park mozitermeibe költözik. (Ezenkívül lesznek vetítések az Uránia Filmszínházban, a Bem moziban és a Budapest Kongresszusi Központban is.)
A játékfilmek versenyében találunk népszerű darabokat, melyek a közönség körében már bizonyítottak (Kaméleon, 9 és fél randi, Valami Amerika 2.) és olyanokat is, melyekről egyelőre még a szakma bennfentesei is inkább csak találgatni tudnak. Az ismert rendezőnevek mellett jelen lesznek elsőfilmes fiatalok is, akikre minden bizonnyal érdemes lesz odafigyelni. Szajki Péter Tarantino és Jim Jarmusch nyomdokain járó, kis költségvetésű párbeszédcentrikus bűnügyi filmje az Intim fejlövés; vagy a végzős filmművészeti egyetemisták (Nagy Viktor Oszkár, Mátyássy Áron) elsőfilmjei (Apaföld, Utolsó idők) talán az idei év nagy meglepetései lesznek.
A kísérőprogramok között pedig találunk például filmplakát-kiállítást vagy számos nyilvános szakmai beszélgetést is - részletes program a www.magyarfilmszemle.hu oldalon.