Vicky Cristina Barcelona
Vicky Cristina Barcelona, 2008 Színes, feliratos amerikai-spanyol romantikus vígjáték, 96 perc
2008. november 20 - 26.
Hosszú botladozás és útkeresés után kedvenc szemüveges rendezőnk végre készített egy olyan filmet, mely könnyed iróniájával, ha nem is ér fel a mester korai remekeivel, de legalább azokra emlékeztet.

 Woody Allen tulajdonképpen ebben az évezredben még nem rendezett igazán jó filmet, és ezen a helyzeten az sem enyhített, hogy ideiglenesen Londonba tette át alkotói székhelyét, ahol tőle szokatlan morális thrillereket (Match Point, Füles, Kasszandra álma) készített - több-kevesebb kritikai sikerrel. Az orosz és görög drámák aktualizálása után nem tűnt túl jó jelnek, hogy Allen a mediterrán térségbe készül, hogy ott a tőle szinte teljesen idegen temperamentumú színészekkel forgasson romantikus felfordulás-vígjátékot.

Nos, a megérzés szerencsére téves volt, Javier Bardem és Penélope Cruz a bohém-neurotikus helybéli művészek szerepében ugyanis tökéletesen egészíti ki a naiv amerikai turistalányt alakító Scarlett Johanssont és - az egyébként brit - Rebecca Hallt. Az író-rendező természetes könnyedséggel szövi a szálakat és építgeti a szerelmi sokszögeket, miközben bájos empátiával mutatja be a mediterrán embereket - ahogyan ő elképzeli őket. Vicky (Hall) és Cristina (Johansson) barcelonai nyara így sokkal szórakoztatóbb lesz mondjuk a nürnbergi pernél, és még az emberi vágyak és kapcsolatok szövevényes hálójáról is elárul valamit. Woody Allen legnagyobb erénye ebben a filmben nem egyedül a karakterek szenvedélyességének megrajzolása, de az is, hogy helyi színészeit hagyta játszani, nem erőltette rájuk a szemüvegkeretet. 

A Vicky Cristina Barcelona az új évezred legjobb Woody Allen-filmje, mert a mester bár meszes, de még mindig eszes! 

csmozi
2008.11.06