Manson önleleplező memoárjában azt a folyamatot ismerteti, melynek során a nyeszlett, pattanásos, osztálytársai által gyakran megalázott, lapátfogú kiskölyökből Amerika első számú közellensége lett, különös figyelmet fordítva a hőn áhított – és az 1996-os Antichrist Superstar albummal meg is kaparintott – világsztárstátuszhoz vezető út leglényegesebb állomásaira: az Ohio állambeli Cantonban töltött meghatározó keresztény iskolás évekre, a rövid floridai újságírókarrierre, a Marilyn Manson And The Spooky Kids korai éveire, majd mentorával, a NIN-főnök Trent Reznorral való találkozására és barátságára, végül pedig az Antichrist Superstar albumhoz tartozó 1996-97-es turné botránysorozatára. Teszi mindezt egy rá jellemző sajátos, szerethető humorral, és a különböző formákban (a hagyományos egyes szám első személyű elbeszélés mellett korábban publikálatlan interjúkban és naplórészletekben) közreadott vallomások mögött az első pillanattól eltéveszthetetlenül jelen van Brian Warner valódi, sebezhető arca is. A kis féregből tekintélyes szörnyeteggé váló Manson terjengős eszmefuttatásai, gyerekkori emlékei, korai szexuális élményei és rémálmai az elejétől a végéig nyomasztó közeget teremtenek. A gusztustalansági faktor időnként megközelíti az elviselhetőség határait (lásd rögtön az első lapokon felbukkanó perverz nagypapa titkos pincéjét, vagy a Nine Inch Nails és a Danzig mellett végigcsinált turné backstage-ében zajló jeleneteket!), de egyben mégis kerekké és tökéletessé, zavarba ejtő és letehetetlen olvasmánnyá teszi a mocskos és sötét történetet. 

A Manson-memoár nyújtotta perverz élményt a – többek között gyerekkori fényképekből és az első két lemez idején készült promoképekből álló – gazdag fotóanyag mellett Brian Warner korai újságcikkei, versei, keresztény szervezetek propagandaanyagai, plusz a fejezetek elé választott odavágó idézetek és különböző emberi szerveket precízen bemutató orvosi metszetek teszik tökéletessé. 

A magyar kiadás mindössze egy moralizáló fordítói jegyzettel „gazdagodott” („Brian karrierje tökéletesen példázza azt, hogyan lehet árucikké változtatni az emberben megbúvó ösztönök kihasználását…” stb.), pedig a könyv megírása óta eltelt tíz év történéseire és az időközben megjelent lemezekre (Mechanical Animals – 1998, Holy Wood – 2000,  The Golden Age Of Grotesque – 2003,   Eat Me, Drink Me – 2007) tekintettel inkább egy karrieráttekintő utószóra lett volna szükség. 

( Cartaphilus Könyvkiadó, 320 oldal, 3900 Ft )