Vámos Miklós: Írók egymás közt
Az Alexandra Kiadó két DVD-re válogatta Vámos Miklósnak a budapesti Nyugati téri Alexandra Könyvesház Alexandra Pódiumán 2005-2006. folyamán zajlott beszélgetéseit Magyarország hat legismertebb és legnevesebb írójával.

A Pax és a Duna televízió számára készült felvételeken az író-műsorvezető Esterházy Péterrel, Konrád Györggyel, Nádas Péterrel, Spiró Györggyel, Závada Pállal és egy ízben rendkívüli okok (a meghívott vendég megbetegedése) miatt saját magával beszélget. 

Habár az interjúk során Vámos ragaszkodik saját megszokott kérdéseihez (szereti megtudni alanyai nevének eredetét, csillagjegyét és hogy születési dátumuk a hét mely napjára esett – ezeket a témákat ő maga is vesszőparipáinak nevezi) és általában ugyanazon séma alapján építi fel a beszélgetéseket, azok mégsem tűnnek egyformának, hiszen hat teljesen különböző író portréja rajzolódik ki a részletekbe menő, szinte már mélyinterjúk során. 

Habár a legtöbbször az egyórás terjedelmet jócskán meghaladó „szeánszok” üdítő kivételként hatnak azzal, hogy a meghívottnak van ideje nyugodtan válaszolni a kérdésekre, kifejteni mondanivalóját és a kérdező még véletlenül sem vág közbe soha, a készítők azért megvághatták volna az anyagot, hiszen az összesen több mint 6 óra hosszú beszélgetés-sorozat nemcsak objektíve sok, de van, hogy az interjúk egyes részei „leülnek”, „ellaposodnak”. 

Ennek ellenére az Írók egymás közt darabjai határozottan jól sikerültek: egyszerre komolyak (Vámos és az aktuális meghívott író például gyakran közösen elemzik a szóba kerülő alkotásokat, a vendég műveit) és könnyedek, csevegősek. S habár például Konrád Györggyel olyan súlyosabb témák is előkerülnek, mint a zsidóüldözések és a cenzúra, a beszélgetések legtöbbje kifejezetten jó hangulatú és vicces (főleg Esterházy Péter nemesi származásához való önironikus hozzáállása szórakoztató, de a néző többször is felnevethet szinte mindegyik interjú során).  7/10

Kiadás: 

A hat interjú két DVD-n jelent meg (mindkettő hármat-hármat tartalmaz). Extra és felirat nem jár hozzájuk, és sajnos a hangminőség sem a legjobb.  3/10

Vámos Miklós: Írók egymás közt, 2007 * kb. 395 perc * Alexandra Kiadó * (0) 

fürkész
2008.06.29