A költőnő ezúttal ugyanis kivételesen (igen bölcsen) inkább a háttérbe vonul, és a lemezen szereplő dalokat egy-két kivétellel átengedi másoknak – ő „csak” a dalszövegeket jegyzi. Az albumon a szerző mellett színésznők (Kovács Patrícia, Bíró Kriszta), énekesnők (Németh Juci, Soma, Bárdos Deák Ági, Palya Bea) és színész-énekesnők (Für Anikó, Péterfy Bori) adnak elő dalokat a szerelem, szenvedély, szenvedés, párkapcsolat témakörében, s mindebben különféle zenekarok segítik őket (Kistehén Tánczenekar, Malacka és a Tahó, Boogie Mamma, Majsai Swing Band, Kaukázus, Gand Hotel Budapest, Illúzió stb.). A koncepció szerint minden dal A Maffia-Klub című regény egyazon férfiért lángoló 12 hősnője közül kapcsolódik egyhez-egyhez. Szerencsére azonban a dalok nem kötődnek szorosan a könyvhöz (sőt még a regény ismeretében is elég sok fantázia és merész szabad asszociáció kellene ének és próza konkrét összekapcsolásához), inkább önállóan is tökéletesen működő, női hangra írt kesergők, bosszúdalok vagy szerelmes duettek (a lemezen nemcsak a 12 női hangot, de néha a közreműködő együttesek eredeti énekeseit is halljuk).
A lemez legnagyobb erőssége, hogy ami nem sikerül az írónőnek a regényben, az sikerül a nőknek a CD-n: egyénítik a figurákat, a hősnőket – méghozzá úgy, hogy eközben megőrzik saját stílusukat. A könyvben a 12 nőalak megmaradt 12 névnek, itt azonban 12 egyéniséget hallunk, akik a szerelemről, annak elvesztéséről és az élet hasonlóan fontos dolgairól énekelnek (s hogy mindez kapcsolódik-e ahhoz a bizonyos regénybeli Lajoshoz vagy sem, az teljesen mellékes). Somának és zenekarának, a Libidónak a dzsesszdala például dögös és telivér (Hold a vízen), a Malacka és a Tahó kísérte Bárdos Deák Ági száma vad és kiabálós (Maradni), Péterfy Bori dala, amit a Kézi-Chopin egykori frontemberének, Legát Tibornak az új együttesével, a Lidérc!-cel ad elő, akár az énekesnő saját albumán található Csobogás párdarabja is lehetne hasonló dallam- és szövegvilágával (Nem nagy ügy), a végén Palya Bea pedig stílszerűen a capella énekli el a – lemez elején Németh Juci által is előadott – Diamond Rain „népdalosított” feldolgozását.
Az eklektikusságában (modern sanzon, ska, rap, rock, metál, dzsessz, szving, blues, folk, opera, operett stb.) is egész egységes lemez világából, hangulatából azonban sajnos csúnyán kilógnak a nyitó-, átkötő- és záródarabok. A Káoszfiú újra támad! címre hallgató intro szabályos operaária, ami a lehető legrosszabb bevezető, inkább elriaszt és fájdalmasan modoros. Nem kevésbé modoros az ezt követő prózai betét, melyben Karafiáth maga olvassa fel regényének egy rövid részletét, madárcsicsergéssel aláfestve (később ezt – teljesen feleslegesen – minden egyes dal után el kell viselnünk). A CD zárószáma, az úgynevezett Bonus „Büntető” Track pedig – amit az írónő saját együttese, az Elektrik Bugi Kommandó ad elő Vér-rap címmel – bántóan „gimis zenekar” színvonalú.
Ha azonban ezek helyett a Németh Juci-, illetve Palya Bea-féle Diamond Rain keretezte valódi anyagra koncentrálunk (lehetőség esetén a 3-astól a 25-ösig csak a páratlan számokra programozzuk a CD-játszót), remek produkcióknak lehetünk fültanúi: a két bekezdéssel korábban felsorolt előadókon kívül mindenképpen említést érdemel még az Átutazó album fiatal Udvaros Dorottyáját megidéző Kovács Patrícia a Kistehén Tánczenekarral (A szerető dala), illetve Für Anikónak a Boogie Mammával előadott – inkább jópofa, mint kesergő – szakítós ska dala (a Game Over zenei alapját az együttes Telemarketing című száma képezi, mely eredetileg szintén egy könyvhöz tartozó CD-n jelent meg, a Negyvennégy Boogie Mamma hírlevél... mellékleteként).