A népzenén belül a Csík Zenekar többnyire újabb stílusú anyagot játszik, a Kárpát-medence minden részéről, a vonósok mellett tangóharmonikával, cimbalommal, klarinéttal-szaxofonnal, két egészségesen nyers hangú énekessel. Erős, néha egészen mulatós jellegű zenét, ami az archaikusabb rétegek felől nézve néha könnyűnek látszik, de olyan következetesen, sűrűn játsszák, ahogy még nemigen hallhattuk. Egy felvidéki, egy moldvai és egy kalocsai blokk után következik az első érdekesség, egy alaposan áthangszerelt gyimesi héjsza, amit a szaxofon vezet végig „kicsit gátlástalanul” – ahogy a számcím mondja. Ezt követi a címadó dal, ezúttal egy saját népdalfeldolgozás, amelynek blues jellegét a gitárkíséreten kívül Ferenczi György szájharmonika-vendégjátéka is megerősíti. A zenekarvezető Csík János éneke egyszerre van otthon mindkét világban, az őt dal közben váltó Majorosi Marianna visszább hajlik a magyar népzene felé. Egy Vas megyei blokkot követően jön aztán a lényeg. Tetszik, nem tetszik, sokan ezért fogják ezt a lemezt meghallgatni. 

Miért kell nagyobb bátorság egy Quimby-dalhoz, mint egy Kispálhoz? Mert Lovasi András már jó ideje tudatosan használ népdalelemeket, versszakokat, énekstílust. Az ő esetében meglévő dolgokat lehet kiteljesíteni egy ilyesféle feldolgozásban. Kiss Tibornál nemcsak ilyesmire nem lehet támaszkodni, de ráadásul a dalai átvitt üzenetként nagyrészt az ő előadói személyiségjegyeit hordozzák. Ehhez hozzájön mély hangja, ironikus „már mindenen túl vagyunk” előadásmódja, ami lehetőséget ad neki arra, hogy egyszerre legyen szenvedélyes és távolságtartó. Mi marad, ha ezt elvesszük, mert persze utánacsinálni nem érdemes? Van ugyan távolítása a népi énekstílusnak is, a személyes és a közös közötti játékban, de az valami egész más. Itt most Majorosi Marianna énekli a dalt, eszköztelenül, egyenesben, vonósok kísérik ugyanúgy. És ettől erősebb lesz a Most múlik pontosan jelenidejűsége, és villámlik és mennydörög – „ez tényleg szerelem”. 

Ezt aztán most is egy Kispál és a Borz-dal követi, a 2002-es Turisták bárhol lemezről való Csillag vagy fecske (ami néhány éve már az Erik Sumo Band My Rocky Mountain albumának is meghatározó feldolgozása volt), gazdagon hangszerelve, beindulósan, berúgósan és józanul. Csík János éneke anélkül emlékeztet Lovasi Andráséra, hogy utánozná, ez a saját hangja, lásd fentebb. Az előző Csík-lemez Kispál-feldolgozásaihoz hasonlóan ez a dal is élettelibb lett az eredetinél. Akinek ez kevés, az talál a CD-n még egy ráadás mp3-at, amelyben Lovasi énekével is meghallgathatjuk nótáját. 

A Dresch Mihállyal készült Bánat, bánat című felvételt úgy vezeti fel a szóló szaxofon a lebegő hatású akkordbontásokkal, mintha egy újabb tűzijátékos feldolgozás indulna, de aztán átvált a dallamra, csatlakozik a zenekar és egy minden eddiginél tisztább, autentikusabb népzene szólal meg. És ezzel térünk vissza a földre. A lemezt egy erdélyi, valamint egy kiskunhalasi blokk zárja (utóbbi egy hosszan élvezettel mesélt/énekelt pásztorbunyó történetével). Merthogy az előző lemezhez hasonlóan itt is a hagyományos zenék, hangszerelések kezdik és fejezik be a kört, ezzel is jelezve, hogy ez a minden mást befogadó közeg. A bevezetőben említett várakozásokat ezzel bőven beteljesítették, így legyen nekünk minden egyformán – népzene!