Nadine Labaki filmje azonban jóval tovább és mélyebbre megy ennél: központi helyszíne ugyan egy bejrúti szépségszalon, ám főhőseinek, az itt dolgozó és itt szépülő nőknek sokkal nagyobb fájdalmaik is adódnak, mint a lábgyantáztatással járó kínok. Egyikük egy nős férfival bonyolódik viszonyba, másikuk fiatal menyasszonyként már nem annyira romlatlan, mint az kívánatos volna. Van ezenkívül, aki saját neméhez vonzódik, megint másnak pedig a menopauzával járó változásokkal kell szembesülnie. 

Amint látjuk tehát, a Karamellben a legkülönfélébb szerepek vonulnak fel, amikbe a nők kényszerülnek, vagy amit saját maguknak választanak. A keserű és vidám pillanatokat egyaránt felvillantó film hősei különböző korúak, 20, 30, 50 és 70 év körüli egyaránt van köztük, ám egyvalami azonos bennük. Hiába festhetik, szépíthetik, szőrteleníthetik magukat szabadon, mégsem mernek önmaguk lenni - még mindig félnek az őket körülvevő társadalom, a férfiak társadalmának ítéletétől. 

A gyönyörű Nadine Labaki - aki nemcsak írta és rendezte a Karamellt, de az egyik főszerepet is ő játssza benne - rendkívül érzékenyen ragadja meg nemcsak a saját, de a más korosztályba tartozó nők problémáit is. Színészei pedig olyan tökéletesen jelenítik meg ezeket a különböző női sorsokat, hogy eszünkbe nem jutna, hogy szinte kivétel nélkül amatőrökről van szó.