A Loser című folk-hiphop világsláger és az azt tartalmazó 1994-es Mellow Gold album megjelenése után sokan kételkedtek benne, hogy Beck valaha is képes lesz hasonló színvonalú produkcióra. Az 1970-es születésű Los Angeles-i fiatalember hamarosan csattanós választ adott a kétkedőknek, amikor a Beastie Boys mellől ismert Dust Brothers producerpáros, John King és Michael Simpson közreműködésével elkészítette a kilencvenes évek egyik csúcslemezét, az 1996 júniusában megjelent Odelay albumot – amit most már dupla verzióban, ritkaságokkal, remixekkel és B-oldalas dalokkal, sőt kiadatlan felvételekkel megtámogatott változatban is birtokolhatunk.
Az eredeti kiadvány 13 dala (köztük néhány korszakos sláger, mint a Devils Haircut szürreális nyitódala vagy a laza Where It’s At) természetesen itt is szerepel, lényegében változtatás nélkül – eltekintve olyan apróságoktól, mint az ellenállhatatlanul fülbemászó The New Pollution némileg eltérő kezdése vagy a Sissyneck néhány másodperccel hosszabb játékideje. Az első CD végén az Odelay törzsanyaga után kapunk még három bónuszdalt is, Az élet sója című 1997-es Danny Boyle-film filmzenelemezéről már ismert, rendkívül hangulatos Deadweight teljes hatperces verzióját, illetve két hasonlóan hosszú, de eddig kiadatlan felvételt: a védjegyszerű hangminta-kollázsra és őrült váltásokra épülő Inferno, illetve a bolondos Gold Chains szintén az Odelay felvételekor kerültek rögzítésre, de a lemezre végül egyik sem fért fel (mindkettő tisztességes munka, de inkább tűnnek vázlatnak, stúdióbeli kísérletezgetésnek, mint igazán komoly nekifutásnak).
Az igazi kincsesbányát a második korong jelenti, melyen az Odelay idejéből származó összes fontos B-oldalas dal szerepel (sőt néhány remix is, köztük az UNKLE talán túl hosszúra is sikeredett, 12 perces, borongós Where It’s At újragondolása, vagy Aphex Twin őrülten zakatoló Richard’s Hairpiece című átirata a Devils Haircutból). Az Odelay legszebb dalának számító Jack-Ass két alternatív verzióját is meghallgathatjuk Becktől: a Burro egy vicces, mexikói hangzású, spanyol nyelvű átirat, míg a Strange Invitation az eredetinél csupaszabb hangszerelésű, meghitt darab – ez utóbbihoz egyébként az énekes apja, David Campbell komponált vonóskíséretet. Szerepel a korongon két blues darab is, a Skip James-féle Devil Got My Woman meglepően hűséges feldolgozása, és a Mississippi John Hurt munkásságából táplálkozó Trouble All My Days, továbbá itt van az Electric Music And The Summer People eredeti, nyers változata is (az 1999-es Cold Brains kislemezen már eltérő formában szerepel). A Sea Change visszafogott zenei világát megelőlegező Feather In Your Cap, illetve a Neil Youngot idéző Brother rögtön a Mellow Gold utáni időszakból való, amikor Beck még Tom Rothrock és Rob Schnapf producerekkel tervezte elkészíteni második nagykiadós lemezét, de aztán inkább a Dust Brothers párost választotta – és a többi már történelem.
Ha mindehhez a bónuszmennyiséghez még hozzávesszük az újragondolt (alaposan összefirkált) borítót, a borítófüzetben közzétett dalszövegeket, a Sonic Youth-főnök Thurston Moore visszaemlékezését és Dave Eggers idióta mini-interjúsorozatát (amit az Odelay megjelenésének tízéves évfordulóján készített Becket és dalait alig, vagy egyáltalán nem ismerő tinédzserekkel), nyugodtan elmondhatjuk, hogy igényes kiadványról van szó. Ez a dupla Deluxe Edition a legmegszállottabb keményvonalas rajongóknak talán nem sok újdonságot tud mutatni (sőt az eredeti Odelay nemzetközi – annak idején Magyarországon is forgalmazott – kiadásán szereplő bónuszdal, a Jon Spencerrel rögzített Diskobox hiánya miatt panaszkodásra is joggal ad okot), de mindenképpen méltó tiszteletadás egy olyan lemez kapcsán, ami a megjelenése óta eltelt tizenkét év során semmit sem veszített frissességéből és elképesztő sokszínűségéből.