Az új Pál Utcai Fiúk-album munkálatai 2008 elején kezdődtek el, ám akkorra kilépett az egyik alaptag, az addig zeneszerzőként és szövegíróként is jelentős szerepet vállaló basszusgitáros-vokalista Turjánszki György (a helyére a Hiperkarmából, Frenk zenekarából és tucatnyi más formációból ismert Varga Laca ugrott be), így az öttagú együttesben mára csak a gitáros-énekes Leskovics és felesége, Potondi Anikó énekesnő maradt az alapítók közül (Molnár Balázs gitáros-vokalista és a ColorStar-dobos Farkas Zoltán a kilencvenes évek vége óta játszik velük). A jópofa borítóba csomagolt Legelő dalait elsősorban Molnár Balázs és Lecsó jegyzi, de négy szám szövegével (és egyiknek a zenéjével) a Kaukázus és Magashegyi Underground zenekarokból ismert Kardos Horváth János is besegített külsősként.
Az új anyag homogénebb, visszafogottabb lett az előzőeknél, eltűnt a progresszív rock, a vonószene, a szintetizátorok vagy a drum’n’bass hatása, a hangszerelésben a rock egyszerű, mondhatni konzervatív megoldásait alkalmazzák, az egyes hangszerek nem ragadtatják magukat elrugaszkodottabb témákra és hangzásokra, egyedül a rézfúvósok színesítik a képet. A dalok ének- és szövegközpontúbbak lettek (mint a Legelő cím is utal rá, nagyrészt az emberekben lakozó állatokról szólnak), kevesebb a zenei átvezetés vagy kitérő. A végeredmény kicsit sótlanabb és egysíkúbb, mint a Ha jön az élet… anyaga volt (a női énekrészek pedig gyakran ügyetlenül hangzanak), de már az is nagy szó, hogy nyolc év kihagyás után egy korrekt, vállalható stúdiólemezzel jelentkezett a zenekar.
(A Legelő album hivatalos lemezbemutatója – mely egyben a 25 éves fennállását ünneplő PUF jubileumi koncertje is – 2008 október 10-én lesz a Petőfi Csarnokban.)