De vannak itt - bár hétköznapi szemmel láthatatlanok - koboldok, üregi trollok, griffek, madarakra vadászó hobgoblinok, dühükben időnként átalakuló házimanók, bájos tündérek, s egyéb tolkieni szörnyek és csodás lények. Ezek a kreatúrák egy ódon, elhagyatott házban tanyáznak a Spiderwick-birtokon, ahova egy nap megérkezik New Yorkból a Grace család (egy anya, két 12 év körüli ikerfia és azok nővére). A ház láthatatlan varázsvilágára először csak a balhés kisfiú, Jared tűnik fogékonynak, de lassanként az egész família belekeveredik a párhuzamos világbeli kalandokba. 

Az amerikai mesekönyvsorozaton alapuló mű némileg realistábban közelít a témához (lásd válófélben lévő szülők), mint a hasonló alkotások, de ettől még ne várjunk valami radikálisan újat és forradalmit. Mark Waters filmje kifejezetten könnyű darab, s habár 12-es karikát kapott a korhatárbizottságtól, annál sokkal idősebb gyerekeket már nemigen köt le. 

A Spiderwick krónikák néhány fokkal jobb, mint az Arthur és a villangók és jó néhánnyal az Ébredő sötétségnél, de meg sem közelíti a Harry Potter- vagy A Gyűrűk Ura-filmek szépen kidolgozott és felépített, egységes univerzumát. Mindezt olyan rutinos játékosok próbálják meg feledtetni velünk, mint Freddie Highmore (Charlie és a csokigyár) vagy a veterán angol színészdáma, Joan Plowright.