Továbbra is rendületlenül hiszek abban, hogy a filmrendezés önálló szakma, sajátos képességeket és ismereteket kívánó művészi tevékenység, vagyis attól, hogy valaki sokat szerepelt a kamera előtt, illetve sokat rendezett színészeket színpadon, még nem lesz szükségszerűen jó filmrendező. Alföldi Róbert alapvetően színházi ember, rendezőként sokat képes kihozni a színészekből, ami filmen nézve talán kicsit túl sok is, hiszen itt az arcok, a gesztusok hatalmasra nagyítva látszanak a vásznon. Bartis Attila történetében azonban (mondhatni szerencsére) egy olyan figura áll a drámai események centrumában, aki egyszerre bukott színésznő és zsarnoki anya (Udvaros Dorottya alakítása), vagyis köré végletes és teatralitásban sem szűkölködő ödipális tragédia kerekíthető. Egy eltűnt apa, egy eltűnt nővér és a világtól elzárkózott, elnyomó anya árnyékában próbálja a történet valódi főszereplője, a lelki szenvedéseit irodalommá formálni próbáló fiú (Makranczi Zalán) megőrizni ép elméjét. 

Képes lehet-e az anya és a fiú betegesen zárt kapcsolatát fellazítani egy fiatal nő érkezése? 

Miközben a fiú drámai kitörési kísérleteit látjuk, a rejtélyes múltról is egyre többet tudunk meg. Vagyis van itt dráma és izgalom, nem is kevés, amiért mindenképpen érdemes ellátogatni a moziba.