Jean-Dominique Bauby, a francia ELLE magazin egykori főszerkesztője 43 éves korában agyvérzést szenvedett. Az energikus, nagyvilági életet élő újságíró hirtelen egy szinte teljesen lebénult testbe zárva találta magát, miközben tudata ép maradt. Kizárólag bal szemének mozgatására volt képes - orvosai erre támaszkodva alakítottak ki számára egy kommunikációs módszert, hogy a külvilággal kapcsolatot tarthasson. És Bauby nem adta meg magát: a speciális kommunikációs technika és egy segítő közreműködésével könyvet írt szenvedéseiről és gondolatairól.

Julian Schnabel rendező pedig nagyon komolyan vette Bauby könyvének törekvését, hogy híven tudósítsa a tehetetlen testbe való bezártságot, ugyanakkor a képzelet szárnyalását. Schnabel számos, a filmképet szubjektívvé tévő megoldást használ annak érdekében, hogy valóban szinte zsigeri módon legyünk kénytelenek átélni a lebénult test csapdájában vergődő ember érzéki és érzelmi tapasztalatait. Gyakran egyetlen mozgó testrésze, a bal szemhéja mögül vele együtt figyeljük a karnyújtásnyira lévő, mégis oly távoli külvilágot, az arcához (arcunkhoz) közel hajoló orvosokat és barátokat. A beteg test gyötrelmes hétköznapjaiból és az ép elme elkalandozó vízióiból a rendező izgalmasan áradó képfolyamot szőtt, amiért nem érdemtelenül nyerte el tavaly Cannes-ban a legjobb rendezésért járó díjat.