A mások élete
Az idei Legjobb Idegen Nyelvű Film Oscar-díját elnyerő alkotás az egyik legerősebb a nehéz múltat feldolgozó, új német filmek között.

Innen a mából nézve 1984-et már úgy látjuk, a kommunizmus a végnapjait élte. Ez azonban akkor ott még egész másképp nézett ki, a Német Demokratikus Köztársaság állambiztonsági szerve, a Stazi például ekkor még javában virágzott, megfigyelt és bebörtönzött, embereket alázott meg és állított félre. Gerd Wiesler százados ennek a szervezetnek szürke, de hatékony kis fogaskereke, aki szenvtelen szakértelemmel hallgatja le egy gyanússá vált színpadi szerző lakásában történteket. 

Florian Henckel von Donnersmarck első nagyjátékfilmje színvilágban, hangulatban hatásosan idézi fel a (szerencsére) letűnt világot, és mesterien tárja fel a rendszer korruptságát. Az igazán nagy attrakció azonban az, hogy mennyire mély emberi drámát bont ki a politikai intrikák, a magányos ember fejlődési útja s az író és színésznő szerelmi története találkozásából, elképesztő színészi alakításokkal és visszafogottságukban hallatlanul erős jelenetekkel. 

Kiadás: Magyar, német DD 5.1-es hang, magyar felirat még az audiokommentárhoz is van. A hosszú nevű író-rendező kommentárja valóban megérdemelte, hogy felirattal élvezhessük: rengeteg érdekes részletet árul el a film készítéséről, és megérezteti, mennyire személyes ügy egy ilyen jó film minden egyes résztvevő számára. A werkfilm interjúfüzér - csupa lényegre törő, őszinte nyilatkozattal. Plusz előzetes. 

Das Leben der Anderen, 2006 * 133 perc * Best Hollywood * (12)

nelson
2007.10.03