A főleg klubzenékre specializálódott Azuli minikiadó által 2001-ben Another Late Night címmel indított, majd 2003-tól már Late Night Tales néven futó sorozatban elektronikus és tánczenei előadók (Nightmares On Wax, Four Tet, Air, Jamiroquai stb.) mellett artisztikus pop-rock zenekarok (Turin Brakes, The Flaming Lips, Belle & Sebastian stb.) is felkérést kapnak, hogy összegyűjtsék néhány kedvenc dalukat a számukra meghatározó művészektől, stílusokból. A széria 19-es sorszámot viselő albumát Fatboy Slim állíthatta össze, aki ezúttal nem úgy kever, mint DJ-fellépésein (lásd: Live On Brighton Beach), hanem úgy gondolkodik, mintha nosztalgikus válogatáskazettát készítne, és csak minimálisan illeszti össze a bakelitlemezeiről bedigitalizált felvételeket, ismert slágereket és obskúrus ritkaságokat vegyesen, de zömében a hetvenes évekből. 

Ha tudjuk, hogy a 1963-as születésű Norman Cook az punk és az új hullám idején volt tinédzser, majd rockzenészként (a Housemartins basszusgitárosaként) lett először híres, nem meglepő, hogy ebből a zenei világból indítja saját válogatását: a punk bölcsőjének számító New York-i CBGB klub egyik vagány zenekara, a Willy DeVille vezette Mink DeVille és a korát évekkel megelőző new wave előfutár, Jonathan Richman nyitja a lemezt (mindkettő egy-egy Lou Reed ihlette slágerrel), majd a punkkorszak egy producerként is jelentős brit figurája, Nick Lowe következik I Love The Sound Of Broken Glass című klasszikusával. Utána reggae darabok jönnek (itt van a világ egyik legtöbbször felhasznált zenei témájának egyik korai verziója, az I’m Still In Love With You riddimjére épülő Trinity-féle Three Piece Suit, mely az Althea & Donna tinilányduó Uptown Top Ranking című 1978-as No.1 slágerének révén egészen Sean Paul Dutty Rockjáig gyűrűzött), majd a válogatás egy dubos csavarral a soul-funk felé veszi az irányt, aztán már egyre sűrűbben váltakoznak a különféle stílusok, eljutunk a dzsesszig és Afrikáig is, de a country-legenda Kenny Rogers betépett pszichedelikus slágere (A nagy Lebowski filmben is kulcsszerepet kapó Just Dropped In) ugyanúgy előkerül, mint – a kezdethez való visszakanyarodásként – egy Velvet Undergound-szám (bár ezt nem Lou Reed énekli, hanem a John Cale helyére felvett Doug Yule), s végül némi vicces calypso (a régi Hollywood sármos rosszfiújától, Robert Mitchumtól) és funkos lazulás (Sly Stone-tól, ki mástól?) után a bossa nova klasszikus The Girl From Ipanema hangszeres témája zárja a zenék sorát. 

A Late Night Tales sorozat darabjai általában tartalmaznak egy témába illő exkluzív feldolgozást is az adott válogatást jegyző előadótól, és gyakran valami spoken word darab van a végükre csapva. Ez esetben Fatboy Slim a Radioactivity című Kraftwerk-klasszikust pörgeti fel női énekhang és némi fúvóshangok bevonásával (a végeredmény hasonló Mark Ronson Version albumának feldolgozásdalaihoz, de annyira azért nem sikerült jól), míg zárásként régi Housemartins-cimborájának, a ma már a Beautiful South együttest vezető Paul Heatonnak egy megzenésítetlenül maradt gúnyos dalszövegét szavaltatja el legutóbbi albumai visszatérő vendéghangjával, a funkveterán Bootsy Collinsszal (akit annak idején például a Weapon Of Choice-ban is hallhattunk).